Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Lassul az infláció, Szerbia kifelé halad a válságból

888

2023.01.16. 17:48

Lassul az infláció  Szerbiában, ami azt jelzi, hogy az ország fokozatosan halad kifelé a gazdasági válságból, amelybe önhibáján kívül került – hangsúlyozta Sinisa Mali pénzügyminiszter hétfőn a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS).

 

Kifejtette: a tavalyi év során fokozatosan nőtt az infláció, de novemberben és decemberben már stagnálás volt tapasztalható. Ugyanilyen mozgások voltak tapasztalhatók az Európai Uniónál, Szerbia legnagyobb külkereskedelmi partnerénél is – tette hozzá. Ezért a tárcavezető azt várja, hogy a következő időszakban az infláció fokozatosan elkezd csökkenni, ami a válságból kilábalást segíti majd elő. A koronavírus-járvánnyal kezdődő, több éve tartó gazdasági válság ellenére a szerb gazdaság a tavalyi évben is 2,3–2,5 százalékos GDP-növekedést tudott produkálni, a költségvetési hiány csupán 3,3 százalékos, az államadósság pedig a bruttó hazai termék 55,2 százaléka – mondta.

A pénz vásárlóerejének a romlását a szerb kormány az alapvető élelmiszerek árstopjával, a gáz és az áram árának tartósan alacsonyan tartásával, valamint az üzemanyag árának kontrolljával igyekezett enyhíteni.

Hozzátette: az ország pénzügyi politikájának pillére a stabil dinár-euró árfolyam, és az arany-, illetve devizatartalékok sem voltak még soha ennél nagyobbak.

A szerb pénzügyminiszter kitért arra is, hogy tavaly rekordmértékű volt a közvetlen külföldi befektetések száma, és elérte a 4,4 milliárd eurót (1755,5 milliárd forint), a munkanélküliségi arány pedig 8,9 százalékra csökkent.

Sinisa Mali szerint az idei év során jelentősen nőnek majd a bérek és a nyugdíjak, az év végére az átlagbér eléri a 820 eurót (327 164 forint), az átlagnyugdíj pedig a 335 eurót (133 658 forint), míg a kormány megbízatási idejének a végére, vagyis 2026-ra az átlagbér 1000 euró (398 980 forint), az átlagnyugdíj pedig 430 euró (171 561 forint) lesz.

 

MTI

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére