Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A bevándorláspárti média egyedül utazó nõknek hirdeti Marokkót, ahol nemrég két lányt is lefejeztek

Bokor Gábor

2019.03.08. 19:10

Pár hónappal azután, hogy az Iszlám Állam helyi milicistái brutális módon kivégeztek két skandináv turistalányt a marokkói sivatagban, a bevándorláspárti Independent arra buzdítja az egyedül utazó nõket, hogy nyugodtan látogassanak el oda, jó hely az.

Marokkó az egyik legbiztonságosabb ország Afrikában, mondjuk nem olyan erős a mezőny, hiszen ahol nincs éppen polgárháború, ott a helyi törzsek ölik halomra egymást a központi kormányzás teljes hiánya mellett és miatt. Azonban ez nem jelenti azt, hogy minden rendben az észak-afrikai államban, a közbiztonság szintje meg sem közelíti az európai országokét. Négy évvel ezelőtt jómagam is jártam Marokkóban, a helyi vezetőink azonban közölték velünk, hogy este, sötétedés után már ne nagyon járkáljunk az utcákon (ez konkrétan Marrákesben történt), ugyanis akkor előjönnek a kamu idegenvezetők, akik beviszik a turistát a legvadabb sikátorokba, és csak nagyobb összegű pénz kifizetése fejében hajlandóak kiengedni őket onnan. 

Tavaly az egész nyugati világot sokkolta, hogy egy dán és egy norvég huszonévest szabályosan kivégeztek az Iszlám Állam helyi harcosai a szaharai államban. A két lány hátizsákos turistaként kirándult, mikor elrabolták, majd a terroristák lefejezték őket, amit telefonnal felvettek és a képsorokat e-mailben átküldték az áldozatok szüleinek. 

És ekkor jött a migránssimogató média

A brit bevándorláspárti média zászlóshajója, az Independent nőnap alkalmából lehozott egy cikket, amelyben utazási tippeket adnak egyedül utazó hölgyeknek. Ez rendben is lenne, ám a lap tökéletes érzékkel belevette Marokkót is, ahol tavaly az ISIS lefejezte a két lányt. 

A cikket arra alapozták, hogy egy új kutatás szerint egyre több az egyedül utazó nő, így nekik adnának utazási tippeket. A Google Trends szerint az elmúlt két évben 131 százalékkal nőtt meg azon hölgyek száma, akik egyedül vágnak neki az utazásnak. Egy másik, a Culture Trip által készített felmérés szerint minden harmadik nőnek tetszik az ötlet, hogy kísérő nélkül vágjanak neki a nagyvilágnak. A felmérésben több mint tízezer embert kérdeztek meg. 

A cikk szerzője az egyik brit utazási iroda segítségével összeállított listán Marokkónál azt írja, hogy az ország kiválóan alkalmas arra, hogy a hölgyek egyedül induljanak világot látni. A túratervben az áll, hogy a kirándulás Marrákesből indul, onnan a Boldog-völgyön át egy Azourki nevű településen keresztül Talsanantig tart, ami biztos páratlan élményt jelent, azonban a veszélyekre már nem hívták fel a figyelmet. 

A program amúgy 675 fontba (cca. 250 ezer forintba) kerül, mely tartalmazza a hét éjszakát szállókon, négy ebédet, öt vacsorát és a belépőket. 

Hasonló programon vett részt tavaly a norvég Maren Ueland és a dán Louisa Vesterager Jespersen is. A két lány régóta ismerte egymást, egy felejthetetlen nyaralást terveztek együtt. Az észak-afrikai államot akarták hátizsákos turistaként körbejárni, azonban őket sem tájékoztatták arról, hogy hiába van viszonylagos béke és egyensúly az országban, az Iszlám Állam harcosai nagy számban vannak jelen, elsősorban a vidéki városokban.

A terrorszervezet brutalitását mi sem mutatja jobban, hogy a lányokat könyörtelen módon lefejezték, ezt videóra vették és a felvételt e-mailben elküldték a szüleiknek.

Többen már rács mögött lehetnének

Angol sajtóinformációk szerint már 14 embert vádolnak a két lány megölésével kapcsolatban. A lányokat amúgy Imlil városának közelében végezték ki karácsony előtt pár nappal. A dán rendőrség 14 embert vett őrizetbe, ugyanis a szélsőségesek egymásnak küldözgették a borzasztó felvételeket. A kapitányság szerint nagyon komolyan veszik a hasonló ügyeket, ugyanis így meg tudják állapítani, hogy a videót küldő és a fogadó személy egyetért-e a terrorállam eszméjével, és veszélyt jelenthet-e a társadalomra. 

És hogy miket javasolt még az Independent?

Marokkó mellett Izlandnak, Indonézia egyik legszebb szigetének, Balinak, Ausztráliának a felfedezését javasolták, majd a listán szerepel még a Duna mentén történő utazás, a skóciai biciklizés, Horvátország meglátogatása, perui túrázás és Provence felfedezése, valamint jó érzékkel egy iráni túra. 

A decemberben történt események után nagyon finoman fogalmazva is ízléstelen az Independent utazási tippje.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére