Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A pedofil muzulmánok emberi jogaikra hivatkozva kerülnék el a kitoloncolást

Sümeghi Lóránt

2017.07.30. 10:28

A Nagy-Britanniában alkohollal és drogokkal elkábított kiskorú lányokat megerõszakoló négy muzulmán férfit még 2012-ben kapták el.
LONDON, 10:28

A Nagy-Britanniában alkohollal és drogokkal elkábított kiskorú lányokat megerőszakoló négy muzulmán férfit még 2012-ben kapták el, azonban a tárgyalások elhúzódása miatt, azóta – átszámolva – több százmillió forintnyi adófizetői pénzt kaptak az államtól jogi képviseletre. Mivel bűnösségük aligha kérdőjelezhető meg, most azzal akarják elkerülni a kitoloncolásukat, hogy emberi jogaikra hivatkoznak.

Annak ellenére, hogy áldozataik közül a legfiatalabb lány alig múlt el tizenhárom éves, úgy tűnik, a brit kormány továbbra is mindent megtesz annak érdekében hogy a négy, pakisztáni származású muzulmán elkövető az országban maradhasson. Erről az a bírói passzivitás tanúskodott, mely több ízben sem akadályozta meg, hogy az elkövetők kiemelt jogi képviseletet kaphassanak a brit adófizetők terhére. 

Sajtóértesülések szerint a legújabb, emberi jogaikra való hivatkozásuk alapján beadott fellebbezésük nemcsak azt jelenti majd, hogy a négy pedofil tárgyalása tovább fog húzódni, hanem azt is, hogy még több állami pénzt fognak felemészteni. Az általuk beadott fellebbezésben az áll, hogy

amennyiben kitoloncolnák őket az országból, akkor elszakítanák őket a családjaiktól, ez pedig megsértené a családban éléshez való jogukat.

Mindenképpen beszédes, hogy a brit bíróságok ezzel szemben megtagadták a kiemelt jogi képviselet megadásának lehetőségét az apró baba, Charlie Gard szüleitől, akik a 11 hónapos, halálos kimenetelű betegséggel rendelkező gyermeküket át szerették volna helyezni egy londoni kórházból az Egyesült Államokba azért, hogy kísérleti gyógykezelésen vehessen részt. A baba a szülők erőfeszítései ellenére sajnos meghalt.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére