Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A török tartományok csaknem háromnegyede a nagyon magas kockázatú kategóriába került

888.hu, MTI

2021.03.30. 06:30

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő este Ankarában bejelentette, hogy a koronavírus-járvány romló mutatói miatt az eddigi 17 tartomány helyett 58-at sorolnak a nagyon magas kockázatú kategóriába, köztük immár Isztambult és Antalyát is.

 

Erdogan a kormányzat ülése után tartott sajtótájékoztatóján rámutatott: a döntés következtében Törökország lakosságának mintegy 80 százalékát érintik a térképen piros színnel feltüntetett, nagyon magas kockázatú kategóriára vonatkozó rendelkezések.

A török államfő közölte, hogy a „piros tartományokban” korábban vasárnapra szűkített hétvégi kijárási korlátozást, amely a nappali órákat érinti, ismét kiterjesztik a szombati napra is. Az éjszakai, este 21 óra és reggel 5 óra közötti kijárási tilalmat illetően nem történt változtatás, az továbbra is országos érvényű, és minden napra vonatkozik.

Lazításnak számít ugyanakkor, hogy az éttermek és a kávézók mostantól a magas kockázatú tartományokban is nyitva tarthatnak, befogadóképességük 50 százalékáig szolgálva ki vendégeket, bár a kijárási tilalom és korlátozás idején csak házhoz szállításra vehetnek fel rendelést.

Törökországban március 1-je óta nem országosan, hanem a tartományok kategóriákba sorolása szerint zajlik a járványkezelés.

Erdogan hétfői sajtótájékoztatóján az április közepén kezdődő ramadán böjti hónapot érintő intézkedésekről is szólt. Jelezte, hogy a hétvégi kijárási korlátozások a szent hónapban is érvényben lesznek. A ramadán alatt az éttermek és a kávézók kizárólag házhoz szállítást vállalhatnak – húzta alá, hozzátéve, hogy tilos lesz közösségileg elfogyasztani a böjt nappali óráit megelőző hajnali, valamint a böjt megtörését jelentő esti étkezést.


A kis-ázsiai országban a lakosság tömeges beoltása január 14-én kezdődött meg a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó elölt vírusokon alapuló, CoronaVac nevű oltóanyagának vészhelyzeti alkalmazásával. A készítményt két részletben, 28 nap eltéréssel kell a szervezetbe juttatni. Az első adagot 8 millió 545 ezer, míg a másodikat már 6 millió 657 ezer embernek adták be. Az ország lakossága nagyjából 83 millió fő. Ankara a múlt héten az amerikai–német Pfizer/BioNTech-vakcinából is kapott.

A török egészségügyi minisztérium hétfő esti adatai szerint az elmúlt nap során újabb 32 404 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, a halálos áldozatok száma 154 volt. Az újonnan azonosított fertőzöttek napi száma március 1-jén járt legutóbb 10 ezer alatt, a 20 ezret pedig március 18-án haladta meg.

A halálesetek napi száma egészen március 15-éig nem lépte át a 70-et, viszont március 21-én már 100 felett volt, és a fertőzéses esetek számával párhuzamosan gyorsan emelkedik.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére