Amerikai-dél-koreai légi hadgyakorlatot tartottak lopakodó vadászgépek és hadászati bombázók bevetésével
2023.02.02. 08:40
A dél-koreai védelmi minisztérium helyi idő szerint csütörtökön közzétett állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy a közös gyakorlat megmutatta Washington „akaratát és képességeit, hogy hiteles és erős – kiterjesztett – elrettentést nyújtson az észak-koreai nukleáris és rakétafenyegetéssel szemben”. A kiterjesztett elrettentés fogalma arra vonatkozik, hogy az Egyesült Államok katonai képességeinek teljes eszköztárát, ideértve a nukleáris arzenálját is bevetve kész megvédeni szövetségesét.
Li Dzsong Szup dél-koreai védelmi miniszter és amerikai kollégája, Lloyd Austin egyebek között a dél-koreai és amerikai katonai partnerség és hírszerzési együttműködés magasabb szintre emeléséről, a nukleáris elrettentésről, valamint az észak-koreai rakétafejlesztésekről és Phenjan nukleáris programjáról is egyeztetett kedden Szöulban. Austin a maga részéről arról beszélt, hogy a soha nem látott mértékű „phenjani provokációk” destabilizálják a térséget. Leszögezte, hogy az Egyesült Államok kész hagyományos és akár nukleáris fegyverzetét is bevetni Észak-Korea elrettentésére.
A Koreai-félszigeten különösen feszültté vált a helyzet az elmúlt hónapokban, miután Észak-Korea egyre sűrűbben tesztelte ballisztikus rakétáit, valamint déli szomszédja és az Egyesült Államok elleni retorikája is felerősödött.
A kommunista ország tavaly rekordszámú, összesen 37 ballisztikus- és cirkálórakéta-tesztet hajtott végre, gyakran egyszerre több rakéta indításával, így az elindított rakéták száma meghaladta a hetvenet.