Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Berlinben negyven éve létrejöttek a párhuzamos társadalmak, a helyzet azonban most lett kritikus

Bokor Gábor

2018.12.19. 22:00

Berlin már most is a bûn városa, azonban a helyzet a nagy bevándorlási válság óta csak rosszabb lett. A német fõváros évtizedek óta az egyik legveszélyesebb nagyváros a nyugat-európai országban, számos alvilági, javarészt bevándorlókból vagy azok leszármazottjaiból álló banda tevékenykedik. Ezek a szervezetek az elmúlt években mindent megtettek annak érdekében, hogy behálózzák az újonnan érkezett bevándorlókat, és nagyon úgy tûnik, hogy sikerrel járnak.

A rendőrség egyre kevésbé tud mit kezdeni azzal, hogy a német fővárosban elszaporodtak az erőszakos bűncselekmények, melyek mögött javarészt a bevándorlókból álló bandák állnak. A hatóságok arra figyelmeztettek, hogy az arabokból álló csoportok rászálltak a Közel-Keletről érkező migránsokra, hiszen az ő segítségükkel akarják bővíteni, kiszélesíteni a hatáskörüket. 

A berlini klánok a nyolcvanas években kezdtek el aktívan tevékenykedni a német fővárosban, azután, hogy a libanoni háború miatt sokan Németországot választották célországnak és rengeteg bűnöző került át már akkor is Nyugat-Európába. Ezek a csoportok terítették a kábítószert Berlinben, valamint a városban lévő prostituáltak is az ő felügyeletük alatt tevékenykedtek, továbbá a védelmi pénzekből is nagy bevételre tettek szerint.

A Németországba érkező több mint egymillió afgán, szír és iraki jó utánpótlást jelentett a bűnszervezeteknek, akik minden erejükkel azon vannak, hogy becsábítsák köreikbe a migránsokat. Benjamin Jendro, a GDP nevű rendőrszakszervezet munkatársa szerint a klánok a piszkos munkát akarják elvégeztetni a migránsokkal, őket raknák az utcára, hogy árulják a drogot, valamint kisebb rablásokat is velük végeztetnének el. 

Leginkább azokra a bevándorlókra mennek rá, akik egyedül érkeztek Németországba, vagy azokra, akiket még nem regisztráltak a központi adatbázisban, mivel őket a hatóságok kisebb eséllyel csukják börtönbe lebukás esetén"

– közölte. 

Sok fővárosi arra panaszkodik, hogy a bandák párhuzamos társadalmat alakítottak ki, teljesen alvilági életet élnek. A Daily Mail megjegyzi, hogy szeptember közepén például a főváros egyik legnagyobb temetőjének a muszlimoknak fenntartott részében temették el az egyik nagy hatalmú klántagot és 2000 arab bandatag ment el a szertartásra, az eseményt pedig 150 rendőrnek kellett biztosítania. Akkor a palesztin születésű Nidal Rabihot temették, akit a családja előtt lőtték fejbe a német fővárosban.

Ez az egész úgy nézett ki, mint egy kiváló maffiafilm, csak ez sajnos nálunk a mindennapok része"

– írta a Stern nevű német napilap a témát boncolgatva.

Német szociológusok megállapították, hogy a berlini bandák létrejötte és virágzó élete arra mutat rá, hogy mennyire nem sikerült az idegen kultúrából érkezettek integrációja. 

A bűn városa
  • 2010-ben bevándorlókból álló bandák macsétával és fegyverekkel raboltak ki egy pókerversenyt, amelyet a város egyik legdrágább szállodájában, az ötcsillagos Grand Hyatt-ben tartottak, összesen 240 ezer eurót vittek magukkal.
  • Négy évvel később ugyancsak ezek a csoportok rabolták ki a KaDeWe nevű luxustermékeket forgalmazó boltot, 800 ezer euró értékben loptak el ékszereket és órákat. 
  • Tavaly történt a legnagyobb értékű rablásuk, akkor 100 kiló aranyat vittek magukkal a berlini Bode Múzeumból, az ellopott kincsek értéke megközelíti a négymillió eurót. 

A rendőrség, érezve a probléma súlyát, az elmúlt hónapokban több rajtaütést is végrehajtott, elsősorban a Neukölln nevű negyedben, ahol a legtöbb migráns él. 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére