Botrány a berlini sajtótájékoztatón: Abbász a holokauszthoz hasonlította Izrael palesztinokkal szembeni politikáját
2022.08.17. 11:25
Mahmúd Abbász az AP hírügynökség tudósítójának azon kérdésére reagált, hogy palesztin vezetőként bocsánatot kér-e Izraeltől azért a palesztin terrortámadásért, amelyet ötven éve, 1972-ben a müncheni nyári olimpián az izraeli csapat ellen követtek el.
A Palesztin Hatóság vezetője nem tért ki a német földön izraeliek ellen a második világháború vége óta elkövetett egyik legsúlyosabb bűncselekményre – amelyben 11 izraeli állampolgár vesztette életét –, helyette a palesztinokkal szembeni izraeli politikát ostorozta.
Mint mondta, ha valaki fel akarja hánytorgatni a múltat, akkor azt is tudomásul kell vennie, hogy Izrael az utóbbi évtizedekben a palesztin területeken ötven helyszínen mészárolt le palesztinokat.
Ez ötven mészárlás, ötven holokauszt.”
– jelentette ki Abbász.
Steffen Hebestreit német kormányszóvivő a palesztin vezető válasza után bejelentette, hogy véget ért a tájékoztató, Olaf Scholz így nem reagált azonnal vendége kijelentésére. Röviddel a rendezvény után azonban pótolta ezt, a Bild című lapnak azt mondta, hogy „a németek számára tűrhetetlen és elfogadhatatlan a holokauszt bármiféle relativizálása”.
Scholz a feszült hangulatú tájékoztató egy másik pontján rögtön elutasította Abbász azon kijelentését, amely ugyancsak Izrael palesztinokhoz fűződő viszonyára vonatkozott. Utóbbi azt mondta, hogy Izrael „apartheidrendszert” épített fel az ő népének elnyomására, mire a német kancellár kijelentette, hogy nem fogadja el ezt a minősítést, és nem tartja megfelelőnek az apartheid kifejezést a helyzet leírására.
Azonban a német kancellárt így is számos bírálat érte, amiért csak az apartheid kifejezés használata miatt tiltakozott azonnal, a palesztinokkal szembeni izraeli politikát a holokauszthoz hasonlító megjegyzéshez pedig nem fűzött rögtön kommentárt.
Scholz rosszul kezelte a helyzetet mások között a legnagyobb ellenzéki párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Friedrich Merz szerint. A politikus Twitter-oldalán azt írta, hogy a kancellárnak
világosan és egyértelműen ellent kellett volna mondania a palesztin elnöknek, és meg kellett volna kérnie, hogy távozzon hivatalából”.
De ezt ő, sem a kancellári hivatal honlapján élőben közvetített tájékoztató után rögtön tette meg, hanem több órával később.
Olaf Scholz szerda reggel egy Twitter-bejegyzésben megerősítette álláspontját, mint írta, mélységesen felháborítja Mahmúd Abbász kijelentése, és elítéli a holokauszt tagadására irányuló minden kísérletet.