Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Bűnbandák kezében köthetnek ki az Ukrajnába küldött fegyverek

888.hu

2022.06.08. 12:15

Senki nem tudja, mi lesz a fegyverek sorsa.

 

Néhány nappal ezelőtt Jürgen Stock, az Interpol főtitkára arról beszélt, hogy az Ukrajnát fegyverekkel ellátó országoknak el kell kezdeniük a fegyverek nyomkövető adatbázisainak ellenőrzését.

A fegyverek magas rendelkezésre állása a jelenlegi konfliktus során a tiltott fegyverek elterjedését fogja eredményezni a konfliktus utáni szakaszban – mondta a szakember egy sajtótájékoztatón.

Meglátása szerint, a szervezett bűnözői csoportok erősödni fognak, ahogy a fegyverek elérhetővé válnak. „A bűnözők már most is erre összpontosítanak, miközben mi itt beszélünk.” – tette hozzá.

 

Korábban a 888.hu is beszámolt arról, hogy az Ukrajnába küldött fegyverek a fekete piacon köthetnek ki.

Az a valós veszély fenyeget, hogy az ukrán kormány potenciálisan nem tudja ellenőrizni ezeket a fegyvereket.”

– hangzott el a kanadai közszolgálati médiában.

 

 

Ráadásul úgy tűnik, hogy az Ukrajnában lévő katonai fegyvereket, köztük egyes, az Egyesült Államokban gyártottakat, a Telegram nevű titkosított üzenetküldő alkalmazáson keresztül adják el nemzetközi vevőknek.

 

Most pedig ott tartunk, hogy a svéd rendőrség aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Ukrajna és Oroszország között zajló konfliktusban használt fegyverek

Svédországba köthetnek ki, ahol bűnbandák kezébe kerülhetnek.

 

„Nagy a kockázata annak, hogy illegális fegyverek áramlanak Svédországba.”mondta Gunnar Appelgren svéd felügyelő a svéd közszolgálati rádiónak.

 

A rádió szerint a jelenleg Svédországban lévő fegyverek közül sok a Balkánról származik, és amelyeket az 1990-es évek jugoszláv háborúi során használtak.

Appelgren szerint a fegyverek kiáramlásának kockázata akkor állhat fenn, ha a folyamatban lévő konfliktusban békeszerződés vagy tűzszünet jön létre, így a bűnszövetkezetek inkább eladnák a fegyvereket, hogy pénzt keressenek.

Appelgren szerint

Sok automata fegyver érkezett, AK-47-esek. Néhány évvel ezelőtt a kézigránátok is bekerültek ezekbe a rakományokba. Ha vannak fegyverek, akkor van piac, és ha vannak konfliktusok, akkor szükség van fegyverekre. Márpedig Svédországban vannak konfliktusok.”

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére