Lehullt a lepel

Svédország 2015 óta előszeretettel hivatkozott magára „humanitárius nagyhatalomként”, miután a migrációs válság során több mint 1 millió menekültet és bevándorlót fogadott be, ami a lakossága 10 százalékának felelt meg. Azonban a világ felé közvetített kép és a függöny mögött zajló események mindvégig éles ellentmondásban voltak egymással. Andersson kénytelen beismeréséhez az is vezetett, hogy már a korábbi balliberális kormányok is olyan szintű valóságtagadásban éltek, hogy statisztikai kozmetikázással vagy szisztematikus elhallgatással sem voltak képesek fenntartani a muszlimok „sikeres integrációjának” narratíváját.

(Photo by JANEK SKARZYNSKI / AFP)

Azokat, akik az évek folyamán a kétségbeejtő folyamatra felhívták a figyelmet, jól bevált progresszív módra „fasisztának”, „rasszistának” vagy egyenesen „nácinak” titulálták, ezzel is ellehetetlenítve a vitát az egyre súlyosbodó svéd helyzetről. Ez a narratíva a nyugati progresszív fősodratú sajtó hátszelének köszönhetően néhány évig sikeresen működött, ám a svéd integrációs modell olyan szinten megbukott, hogy a valóság végül utat tört magának.

(Photo by JOHAN NILSSON / TT NEWS AGENCY / TT News Agency via AFP)

A meglepő önreflexiót az váltotta ki, hogy április közepén erőszakhullám söpört végig Svédországon, miután egy svéd–dán kettős állampolgárságú politikus, Rasmus Paludan – nem túl elegáns, ám a szólásszabadság által biztosított módon – Korán-égetésbe kezdett a muszlimok által lakott városrészekben. A pokol ezután valósággal elszabadult, az országban gyökeret eresztett migráns bűnbandák hálózata több száz fős lázadást szított, majd a felbujtott tömeg az indulatokat elfojtani igyekvő rendőrök életére tört, akik közül több mint százan megsebesültek. A svéd országos rendőrfőkapitány, Anders Thornberg egyenesen úgy fogalmazott a muszlimok lázongása kapcsán, hogy „ennek semmi köze a tüntetésekhez, annál inkább egy tarthatatlan támadás a jogállamunk és demokráciánk ellen”, majd hozzátette, hogy „az, amit az elmúlt napokban láttunk, Svédország egy nagyobb problémájának első tünete volt”.

Importált problémák

Egyébként nem újkeletű probléma, hogy a muszlimok által kiépített párhuzamos társadalmakban az állam erőszak-monopóliuma korlátozottan vagy egyáltalán nem érvényesül, sőt, még a mentősök is félnek ellátni munkájukat a muszlim gettókban. Erről nyilatkozott néhány éve a Politiconak az egészségügyi Ambulansförbundet unió korábbi vezetője, Gordon Grattidge és utóda, Henrik Johansson is, akik mindketten megerősítették, hogy egyes kerületek valóban no-go zónának minősülnek, és csak rendőri kísérettel mernek bemenni a mentősök. Ezekben a negyedekben még az is rendszeresen előfordul, hogy a mentőautók motorját kilopják a bevándorló hátterű bűnbandák.

Évek óta teljesen egyértelmű volt, hogy a svéd multikulturális vágyálom fogantatásától kezdve bukásra volt ítélve: még a rendőrség által hivatalosan bevallott, és erősen kozmetikázott bűnügyi statisztikák is egyre elkeserítőbb képet mutattak. Ezek a statisztikák rendre rámutattak arra, hogy a kulturálisan muszlim hátterű bevándorlók erőteljesen felülreprezentáltak a súlyos bűncselekmények körében (főképp a nők elleni erőszak, a gyilkosságok, a kábítószerrel összefüggő bombarobbantások esetében).