Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Hivatalos: Az Európai Unió tegnap beelőzte Kínát

Békési Marcell

2020.03.12. 06:01

Nagyjából ötezerrel több megerősített fertőzött él az Európai Unió területén, mint Kínában, és ebben a számban a lappangó hordozók még nincsenek is benne. Olaszország önmagában is néhány napon belül megelőzheti Kínát.

A tegnapi nap folyamán Kínában mindössze harminc körüli megbetegedést regisztráltak, míg az Európai Unió területén mintegy négyezret.

Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi állás szerint százhússzor nagyobb esélye van egy turistának az EU területén elkapni a koronavírust, mint Kínában.
És ez a szám sajnos csak nőni fog, hiszen a későn bevezetett karanténrendelkezések következtében Olaszországban csak holnaptól kezdhet el csökkenni az új fertőzések száma, és az is csak akkor, hogyha legalább olyan hatékonyan be tudják tartani, mint tette azt Kína.

A mortalitási ráta szintén nagyon magas, majdnem 6,6 százalékra emelkedett Olaszországban. Ez azt jelenti, hogy nagyjából minden 16 betegből egynél végzetes hatása van a koronavírusnak, vagyis többek között veszélyesebb idős korban, mint például a cukorbetegség és a legtöbb szívprobléma.

Ez az arány jóval magasabb a Kínában mért 3,9 százaléknál, messzemenő következtetéseket azonban nem érdemes levonni, mert a koronavírus főképp idősek körében szedi áldozatait, és Olaszország, illetve Európa öregedő társadalom, egyszerűen a lakosság nagyobb aránya van 70-80 év felett, mint a Távol-Keleten.

És úgy tűnik, hogy sajnos Olaszországtól sem nem kell jobban félni, mint néhány másik európai államtól, hiszen néhány napos késéssel követi őt egész Európa, tekintve, hogy egészen a tegnapi napig ki-be lehetett járkálni a csizma alakú félszigetre mindenféle korlátozás nélkül.

Az Olaszországot követő három másik ország – Franciaország (2221), Spanyolország (2039) és Németország (1938 jelenleg is kezelés alatt álló fertőzöttel) – az EU három legnagyobb állama, és nagyjából 3-4 nap múlva fognak ott tartani, mint ahol most tart Olaszország, ha nem változik a trend.

A szomszédaink jelenleg így állnak:
  • Ausztria 242 fertőzött,
  • Szlovénia 57 fertőzött,
  • Románia 41 fertőzött,
  • Horvátország 19 fertőzött,
  • Szerbia 18 fertőzött,
  • Szlovákia 10 fertőzött,
  • Ukrajna 1 fertőzött.

Azért pánikra semmi ok, hogyha szeretnél kicsit megnyugodni, tegnap este összeszedtünk három megnyugtató grafikont is.

Három grafikon, hogy megnyugodj: ha messzinek is tűnik, látszik már a járvány vége

1. Rendkívül hatékonynak bizonyult a Vuhanban elrendelt karantén, órákon belül lelassította a fertőzés terjedését Egyértelműen látszik, hogy azonnal, konkrétan órákon belül megfordította a járvány trendjét a Vuhan körül felállított karantén. Mit lehet róla leolvasni? Szürkével jelzik a napi új fertőzöttek számát, ami egy jól látható ívet jár be: egészen január 24-ig egyre több ember fertődött [...]

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére