Kiszivárgott a Kremlből: brutálisak lehetnek az orosz veszteségek
2022.10.13. 10:00
Több mint 90 ezer orosz katona vesztette életét Ukrajnában vagy szenvedett el olyan mértékű sérülést, amely lehetetlenné teszi, hogy visszatérjen a frontra. Erről írt a Moscow Times című lap a független orosz internetes újság, az iStories cikke alapján. A weboldal a cikkben egy, a Kremlből szivárogtató forrásra hivatkozik.
Az orosz vezetés hivatalosan ennek a töredékéről számolt be szeptemberben, amikor csaknem fél év után ismét közölték a harcokban elesettek számát. Akkor, szeptember 21-én Szergej Sojgu védelmi miniszter jelentette be a veszteségeket, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte a mozgósítást. Ez utóbbit már akkor sokan nem értették, hiszen Sojgu szavai szerint
Ebből kiindulva feltehetően tényleg közelebb állhat a valós szám a most kiszivárgott 90 ezres veszteséghez. A Pentagon becslései szerint is ez lehet a reálisabb, az amerikai védelmi minisztérium augusztus végén 70–80 ezerre tette az elesett vagy harcképtelenné vált orosz katonák számát. Ben Wallace brit védelmi miniszter is 80 ezres veszteségről és legalább 25 ezer halottról beszélt szeptemberben.
Becslések szerint ugyanis Moszkva 190 ezer katonával kezdte meg a „speciális hadműveletet” február 24-én. A veszteségek jelentős részéért a rossz felkészítés és a pocsék felszerelés okolható. Nem csoda, hogy a Kremlnek más területekről is ide kellett rendelni a katonáit, ezzel védtelenül hagyva a nyugati, NATO-tagállamokkal közös határait.
A szeptemberi sorozással berendelt 300 ezer tartalékos katonával tehát Moszkva feltehetően a súlyos veszteségeket igyekszik pótolni. Az más kérdés, hogy elég lesz-e ahhoz, hogy a mostanra kissé lassuló, ám még mindig haladó ukrán ellentámadást megállítsák.