Nagy dologra készülnek az ukránok a háború kitörésének évfordulójára
2023.02.13. 10:00
Nagyon nagy dolgok lesznek majd február 23-án és 24-én, azaz az ukrajnai háború kitörésének első évfordulóján Dmitrij Kuleba ukrán külügyminiszter szerint. A politikus ugyanakkor nem hadászati jelentőségű dolgokra utalt, hanem más, szimbolikus bejelentésre, ugyanis akkor épp New York-ban tartózkodik majd.
Nagy dolgok lesznek New York-ban. Nagyon fontos politikai állásfoglalások és döntések születnek majd, többek között szankciókról, fegyverekről. Az egész egy új egységnek lesz a szimbóluma.”
– mondta Kuleba, akinek szavait az orosz RIA Novosztyi portál idézte.
A lap szerint február 22-én lesz esedékes az ENSZ rendkívüli közgyűlése, amely során várhatóan ismét Oroszországot ítélik majd el. Moszkva szerint ugyanakkor ez is meggátolja az esetleges békekötést az ukránokkal.
Kuleba szavai arra utalnak, hogy több ország is új szankciókat fogadhat el Oroszország ellen, de a világ nagyvárosaiban megmozdulások is lehetnek, amelyekkel a külügyminiszter szerint Putyinnak üzennek majd. Az egységre jó példa szerinte az is, hogy Joe Biden amerikai elnök február 20 és 22 között a tervek szerint Lengyelországba utazik, hivatalos látogatásra.