Nem mindenkire vonatkoznak a szankciók – lebuktak a nagy nyugati multik, hogy Oroszországgal üzletelnek
2023.02.12. 16:00
Az orosz-ukrán háború kitörése után több mint egy évvel a világ legnagyobb cégei közül több holland, vagy holland gyökerű vállalat még mindig jelen van az orosz piacon – erről írt meglehetően lesújtó hangvételű cikket a Volkskrant.nl. A nagy múltú lap – a holland írott sajtó egyik legtöbbet idézett forrása – mindezt azzal a kommentárral közölte, hogy az érintett cégek így életben tartják az orosz hadigépezetet, amely Ukrajnában pusztít.
Az tény, hogy nem kis szereplők tartanak fenn változatlanul kereskedelmi kapcsolatot az orosz piacon. A Volkskrant szerint érintett
Tehát egyebek mellett például olyan jól ismert márkák, mint a Magnum jégkrém, a Philips borotvák, a Bavaria sörök és a Douwe Egberts kávéi és teái ugyanúgy elérhetők az orosz fogyasztóknak, mint Ukrajna lerohanását megelőzően. Mindez azért is visszás, mert más globális holland hátterű vállalkozások, mint a Heineken, a Shell, a Booking.com vagy a KLM a tetemes veszteségek ellenére is úgy döntött, hogy lezárja az orosz operációit és fegyveres konfliktus első heteiben már maga mögött hagyta az orosz piacot.
A teljes kivonulás tehát többeknél elmaradt, ugyanakkor azt nem lehet állítani, hogy ezek a cégek ne léptettek volna életbe korlátozásokat az orosz jelenlétre vonatkozóan. A társaságok ugyan nem kívánták részletesen megmagyarázni az álláspontjukat, de arra felhívták a figyelmet, hogy határozottan elítélik az orosz agressziót. Ennek tudható be, hogy lényegesen visszavágták az oroszországi tevékenységüket, leállították a befektetéseiket és például a reklámköltéseiket is. Kiemelték, hogy nekik a munkavállalók érdekeit, illetve a nélkülözhetetlen termékek ellátásbiztonságát is mérlegelniük kell.
A Philips azt állítja, hogy az orosz működését csak orvosi rendszerek szállítására szűkítették, és ennek kapcsán minden jogszabálynak és szankciónak eleget tesznek. Rávilágítottak, hogy az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés megkérdőjelezhetetlen emberi jog. Csakhogy a Volkskrant rámutatott, hogy a Philips orosz webáruházban lámpák és háztartási cikkek is kaphatók. Igaz, ezek régebbi készletek is lehetnek.