Ocsmány show-műsornak nevezte a tervezett szankciókat Kim Dzsong Un húga
2022.11.24. 10:00
Durva sértésekkel illette csütörtökön Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong a dél-koreai kormányzatot,
Az Észak-Koreát irányító Koreai Munkapártban fontos tisztséget betöltő Kim Jo Dzsong a tervezett szankciókat „ocsmány show-műsornak” minősítette,
amely csak arra jó, hogy bebizonyítsa, a dél-koreai banda az amerikaiak hű kutyája.”
Kim Jo Dzsong – akinek szavait a KCNA észak-koreai állami hírügynökség idézte – azzal vádolta Jun Szok Jol dél-koreai elnököt, hogy „veszélyes helyzetet teremt”, és hangsúlyozta: elődje, Mun Dzse In sokkal inkább hajlott a Korea-közi párbeszédre.
Az ő hivatali ideje alatt Szöul nem került Phenjan célkeresztjébe.”
– tette hozzá.
A dél-koreai külügyminisztérium kedden jelentette be, újabb szankciók bevezetését fontolgatja a kommunista ország ellen a phenjani ballisztikusrakéta-tesztek miatt.
Dél-Korea egyesítésért felelős minisztériuma „rendkívül sajnálatosnak” nevezte Kim Jo Dzsong „közönséges szavait”, egyúttal bírálta Phenjant, amiért rakétatesztjeivel feszültséget teremt a térségben.
A phenjani vezetés nem először használ sértő szavakat ellenségesnek minősített országok vezetőire. Korábban Joe Biden amerikai elnököt „veszett kutyának” nevezték, „akit bottal kell agyonütni”.
(MTI)