Olaszország új fűtési korlátozásokat vezet be a télre
2022.10.09. 12:40
Roberto Cingolani leköszönő olasz ökológiai átmenetért felelős miniszter aláírta az új energiatakarékossági rendeletet, amely szigorúbb korlátozásokat vezet be a gázfűtés téli használatára vonatkozóan.
„A napi üzemidő egy órával csökken, míg a teljes téli fűtési szezon 15 nappal rövidül meg, a bekapcsolás időpontját nyolc nappal kitolva, a kikapcsolást pedig hét nappal előrehozva.”
– közölte a minisztérium egy hivatalos közleményben.
A jegyzet szerint a rendelet szigorítani fogja a beltéri hőmérsékleti értékek felső határát is: a vállalkozásokat arra kérik, hogy ne lépjék túl a 18 Celsius-fokot (a korábbi 19 Celsius-fok helyett), a magánszemélyeknek pedig legfeljebb 19 Celsius-fokra (a korábbi 20 Celsius-fok helyett) kell állítaniuk a fűtést.
A miniszteri feljegyzés szerint a szabályok nem vonatkoznak majd az istentiszteleti helyekre, bölcsődékre, óvodákra és uszodákra, valamint azokra az épületekre, amelyek fűtési rendszere megújuló energiaforrásokra épül.
A nemzeti energiaszabályozó hatóság, az ENEA tanulmánya szerint az új korlátozásokkal az ország akár 2,7 milliárd köbméter gázt is megtakaríthat a téli szezonban.
A rendelet első tervezete szerint a helyi hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzéseket fognak végezni középületekben, lakóházakban és vállalkozásoknál, és a gázhálózat-üzemeltetők segítségével nyomon követik a napi gázfogyasztási adatokat. A dokumentum azonban nem említette, hogy a végrehajtás hogyan működik a saját külön fűtési rendszerrel felszerelt önálló házak vagy lakások esetében.