Putyin: A Nyugat hazudott a békéről, és cinikusan Ukrajnát használja Oroszország megtörésére
2023.01.01. 14:41
„A Nyugat hazudott a békéről és agresszióra készült, mára már nyíltan, szégyenkezés nélkül elismeri ezt. Ukrajnát és népét pedig cinikusan Oroszország meggyengítésére, valamint megtörésére használják.” – mondta Putyin.
„Soha és senkinek nem fogjuk ezt megengedni.” – húzta alá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugati elitek képmutatóan éveken át békés szándékaikról hitegettek mindenkit, ideérve a Donyec-medencében kialakult súlyos konfliktus rendezését illetően is.
„Valójában mindenben neonácikat támogattak, akik katonai és nyíltan terrorcselekményeket folytattak a Donyec-medencei köztársaságok békés lakói ellen.” – tette hozzá.
Mint mondta, Oroszország ellenfelei 2022-ben igazi szankciós háborút hirdettek ellene az ország teljes összeomlását várva, ez azonban nem következett be – hangsúlyozta. Felidézte, hogy Oroszország a 2014-es krími történések nyomán szankciós környezetben él.
„Az idén azonban valódi szankciós háborút hirdettek ellenünk. Ennek kitervelői a termelésünk, pénzügyi rendszerünk és a szállítmányozásunk összeomlását várták. Ez nem következett be, mert megbízható, szilárd tartalékot képeztünk.”
– emelte ki az orosz elnök hozzátéve, hogy mindent, amit Oroszország tett és tesz a kiemelt jelentőségű gazdaság terén, az szuverenitása megerősítését szolgálja.
Meggyőződését fejezte ki, hogy együttes erővel Oroszország képes lesz úrrá lenni a nehézségeken és megőrizheti nagyságát és függetlenségét. „Csak előre fogunk haladni és győzni, családjainkért és Oroszországért.” – mondta Putyin.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő tájékoztatása szerint Putyin újévi köszöntőjét a déli katonai körzetben tett látogatása alkalmával tartotta, ahol kitüntette az ukrajnai orosz hadműveletben érdemeket szerzett katonákat és átadta az újonnan alakult katonai egységek zászlajait.
Dmitrij Medvegyev első elnökhelyettes Telegram-csatornáján közzétett újévi beszédében arról szólt, hogy az elkövetkező év sem lesz könnyű. „Oroszország ellenségei továbbra is azon lesznek, hogy megtörjék, valamint ráerőltessék saját akaratukat, de kudarcot fognak vallani.” – hangoztatta.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pedig arról szólt, hogy Oroszország győzelme elkerülhetetlen Ukrajnában.