Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Robert Fico szerint ma Szlovákia nem jogállam, hanem amerikai tartomány

888.hu, MTI

2022.04.23. 17:00

Nem Magyarország vagy Lengyelország, hanem Szlovákia a fekély Európa testén – jelentette ki Robert Fico korábbi szlovák kormányfő, a jelenleg ellenzéki Irány – Szlovák Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt elnöke szombaton Pozsonyban a TA3 hírtelevízió által közvetített sajtótájékoztatón.

 

Fico elutasította azt az eljárást, amelyet a szlovák rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) indított ellene és kormányának egykori belügyminisztere, Robert Kalinák ellen. A NAKA Ficót és Kalinákot bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsította meg.

 

Robert Fico a vádakat alaptalannak és politikai bosszúnak minősítette. Elmondta, hogy a történésekről levélben tájékoztatta volt partnereit az – uniós tagországok állam- illetve kormányfőit tömörítő – Európai Tanácsban, valamint az Európai Parlament pártjainak frakcióit.

A volt miniszterelnök leszögezte: „a mai szlovák társadalom nem demokratikus, Szlovákia nem jogállam”, hanem „amerikai tartomány”.
Szerinte az ország élén „bűnözők” állnak, míg Zuzana Caputová köztársasági elnök „amerikai nőcike”, aki Washington érdekeit szolgálja.
Újságírói kérdésre válaszolva Fico megismételte: Európában nem Magyarország vagy Lengyelország a probléma, hanem Szlovákia, ahol a kormányzat „el akarja takarítani útjából” és „börtönbe akarja csukatni” a legerősebb ellenzéki párt vezetőjét. Fico a legélesebben Igor Matovic volt kormányfőt, pénzügyminisztert, illetve Daniel Lipsicet, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚSP) vezetőjét bírálta, fasisztának, bűnözőnek minősítve őket.

 

Magyarországot azért támadják, mert a kormánypárt teljesíti azt a programot, amelyet a választásokon ígért meg a választóknak.

– mutatott rá a volt szlovák miniszterelnök.

Robert Kalinák volt belügyminiszter előzetes letartóztatásba helyezéséről várhatóan szombaton délután dönt a Speciális Büntetőbíróság. Robert Fico jelenleg parlamenti képviselő, ezért ellene a büntetőeljárást csak mentelmi jogának megvonása után lehet megindítani. A szlovák parlament ezzel a témával a jövő héten foglalkozik.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére