Trump: Nyomozást kell indítani a legfelsőbb bírák megfélemlítésére tett kísérlet miatt
2022.06.26. 21:00
Szombat este az Illinois állambeli Mendonban tartott nagygyűlésén Donald Trump dicsérte a Legfelsőbb Bíróságot a közelmúltban hozott döntéseiért, amelyekkel hatályon kívül helyezték a Roe kontra Wade abortuszügyet.
Trump méltatta a bírákat,
amiért határozottan kiálltak a felháborító fenyegetésekkel, sőt erőszakkal szemben.”
Miután májusban kiszivárgott a bíróság Roe-t megsemmisítő döntése, radikális abortuszpárti aktivisták tüntettek a konzervatív bírák házai előtt. Az egyik tüntetést Brett Kavanaugh háza előtt állítólag az egyik szomszédja vezette. A bírák elleni fenyegetések azután váltak kézzelfoghatóvá, hogy a bűnüldöző hatóságok letartóztattak egy férfit Brett Kavanaugh bíró elleni gyilkossági kísérlet miatt.
„És külön szeretném megdicsérni az igazságszolgáltatás tagjait, hogy a felháborító fenyegetésekkel, sőt erőszakkal szemben is kitartottak. Láthatták, hogy mi történt. Ilyen még nem volt.” – mondta Trump, majd hozzátette:
A legfelsőbb bíróság ellen az elmúlt hónapokban indított baloldali terrorkampány semmihez sem hasonlítható az országunk történetében.”
„A Kavanaugh bíró elleni merényletkísérlet, a bírák törvénytelen megfélemlítése és az életvédő központok elleni radikális baloldali erőszakos terrortámadások frontális támadást jelentettek a köztársaságunk ellen.”
A volt elnök a továbbiakban a „szervezett és koncentrált” megfélemlítési törekvések kivizsgálását követelte: „Ezt kellene kivizsgálniuk. Ez egy szervezett és koncentrált erőfeszítés volt a bíróság fenyegetésére és a döntések befolyásolására. De a bírák kiálltak ezekkel a szélsőségesekkel és terroristákkal szemben, és nem hátráltak meg. Gratulálok és köszönöm.” – írta meg a Breitbart.
BREAKING: Donald Trump praises Supreme Court Justices for not being intimidated by Left Wing Violence and condemns Democrats for not speaking out about threats more strongly.
I don't trust the Radical Left Democrats, their partners in the FAKE NEWS News Media, or the RINOs. pic.twitter.com/qvYZjuA3Bs
— hoá nguyễn văn (@vanhoa21737) June 26, 2022