Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ukrán katonákat képeznek ki Csehországban

888.hu

2022.12.23. 20:40

Az első csoport felkészítése most ért véget, jövőre még négy jön.

 

Az Európai Unió katonai segítségnyújtási missziója (EUMAM Ukrajna) keretében képeznek ki ukrán katonákat Csehországban. A Kárpáti Igaz Szó tudósítása szerint az első csoport felkészítése most ért véget, és jövőre négy csoportban mintegy 800 embert képeznek még ki.

A háromhetes kiképzést Olomoucban tartották, ahol a frissen besorozott, illetve már fronttapasztalattal rendelkező ukrán katonák alapvető hadi ismeretekre tanították meg, többek között gépkarabélyok, illetve gyalogsági harcjárművek kezelésére. Az egységet, amely hamarosan hazaindul, meglátogatta Jana Černochová cseh védelmi miniszter is, aki biztosította a katonákat, hogy „Csehország mögöttük áll”.

 

Az ukrán katonák felkészítésében hamarosan litván kiképzők is részt vesznek, az erről szóló döntést pénteken egyhangúan jóváhagyta a vilniusi parlament. Az EU által szervezett programba Vilnius negyven, a nagy-britanniai NATO-tanfolyamra pedig huszonöt szakembert delegál.

Idén Litvániában tizennyolc különböző kiképző programban összesen mintegy ötszáz ukrán katona vett részt, többek között vegyi és biológiai fegyverekkel, sugárszennyezéssel, valamint a pilóta nélküli repülő szerkezetekkel, illetve hírszerzéssel foglalkozó oktatáson.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére