Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Milliárdos adócsalás miatt csaphatnak le a lengyel hatóságok a jobbikos Staudt Gáborra

Bertha László

2018.08.14. 12:15

Több mint két és fél milliárd forint értékû költségvetési csalás gyanúja miatt született feljelentés a lengyel ügyészségen a Jobbik politikusa, Staudt Gábor ellen.

A Magyar Idők beszámolója szerint a lengyel állam kárára elkövetett költségvetési csalással kapcsolatos feljelentésben név szerint említik a bűncselekmény kitervelőit és haszonélvezőit: a Jobbik parlamenti képviselőjét és az igazságügyi bizottság alelnökét, Staudt Gábort, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda két volt alezredesét.

A feljelentést egy Magyarországon működő bűnszervezet korábbi tagja tette meg, aki azt a helyi adóhatóságot felügyelő Pénzügyminisztériumhoz és a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetségére is eljuttatta.

Staudt Gáborékat mindemellett a magyar ügyészségen is feljelentették márciusban, majd az iratok a NAV-hoz kerültek, de a nyomozást végül azért nem indítottak, mert az adóhatóság álláspontja szerint, ha történt bűncselekmény, azzal nem a hazai, hanem a lengyel költségvetésnek okoztak kárt – írja a lap.

Az akkori feljelentésből az derült ki, hogy a jobbikos politikus egy milliárdokat elcsaló, nemesfémmel kereskedő bűnszervezet tagja volt, a bűnbandát pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda egykori alezredese, F. László irányította, aki korábban évekig Staudt Gábor bizalmasa és tanácsadója volt.

A feljelentő elmondása szerint F. Lászlónak és Staudt Gábornak a csalás útján megszerzett vagyonnal hosszú távú politikai céljaik voltak, például az, hogy Staudt „minimum” belügyminiszter, az alezredes pedig az államtitkára legyen. A jobbikos politikus ugyanakkor tagadja a vádakat, melyek valóságtartalmát a lengyel hatóságoknak kell vizsgálniuk.

Mivel ennek a csoportnak én is a tagja voltam korábban, így érdemben tudom segíteni a lengyel hatóságok munkáját”

szögezte le a PestiSrácok által megismert dokumentumok alapján a feljelentő, aki szerint a bűnszervezet azért Lengyelországot szemelte ki, mivel mindenképp a magyar hatóságok látókörén kívül kívántak tevékenykedni.

A lengyel hatóságok a feljelentés nyomán várhatóan jogsegély keretében fordulnak majd a magyar hatóságokhoz, kérve a feljelentésben foglaltak kivizsgálását. Ha a magyar hatóságok megállapítják az alapos gyanút, nyomozás indulhat, amelynek keretében a legfőbb ügyész kérheti az Országgyűléstől Staudt Gábor mentelmi jogának a kiadását – írja a Magyar Idők.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére