Címke: bántalmazás
Így ismerd fel az egyik legalattomosabb bántalmazói típust | Videó
Minden, amit tudni akartál a gázlángozásról.
Bűnösök és áldozatok: így feszít keresztre az internet rögtönítélő bírósága
Elmerültem a kommentszekciók mocsarában, ahol ismét szembesülnöm kellett azzal, hogy (legalábbis az internet népe szerint) nem létezik arany középút, sem árnyalatok, csakis a fekete-fehér narratíva uralkodhat, még a legprogresszívebbnek hitt, felvilágosult szegmensekben is.
Egy transznemű nő szexuálisan zaklatott egy tízéves kislányt, csupán enyhe büntetést kapott
Az elkövető 2014-ben, két héttel azelőtt követte el a bántalmazást, mielőtt betöltötte volna 18. életévét. George Gascón, a Soros György támogatásával megválasztott Los Angeles-i ügyész júniusban elutasította, hogy az elkövető ellen nagykorúként emeljenek vádat.
Újabb dokumentumok kerültek elő a Hadházy-ügyben
Hosszú harcot vívott a kisfiáért az az édesapa, akinek elvált feleségét Hadházy Ákos vette el. Az akkor még állatorvosként dolgozó politikust a Bors birtokába került iratok szerint az édesapa azzal vádolta, hogy fizikailag és lelkileg terrorban tartja gyermekét, és ki akarja őt túrni a fia életéből.
Exleszbikus nőt citálnak a bíróságra Bidenék, aki külföldre menekült lányával a bántalmazója elől
Lisa Miller, aki korábban leszbikus volt, de a keresztény vallás hatására felhagyott a homoszexualitással, Nicaraguába menekült volt partnere elől, aki a lányát szexuálisan bántalmazta. Most Biden kormányzata visszahozatta az Egyesült Államokba.
Fiatalkorú lányokkal erőszakoskodott egy afgán menekült Amerikában
Egy másik a feleségét fojtogatta.
Szüleire nyitott szex közben, agyonverték a hároméves kislányt
A birminghami bíróságon egy szakértő azt mondta, hogy a lánynak olyan súlyos sérülései voltak, mintha elütötte volna egy autó, vagy lezuhant volna több emelet magasból.
Szexuálisan bántalmaztak egy hároméves gyermeket
Szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt vádat emeltek egy székesfehérvári férfi ellen, aki tavaly július és november között élettársának hároméves lányát szexuálisan zaklatta és többször bántalmazta – tájékoztatta a Fejér Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
























































































