Címke: debrecen
Az akkumulátorgyár elleni hergeléssel gyanúsított egyesület valóban kapott pénzt Sorostól
A teljes magyar balliberális sajtót bejárták azok a felvételek, amiken politikusok hergelik a debrecenieket, vagy éppen aktivisták üvöltöznek a közmeghallgatásokon. A megmozdulások mögött felbukkant egy egyesület is, ami – mint kiderült – Soros Györgytől is kapott pénzt. Ezt maga az egyesület alelnöke ismerte el a Mediaworksnek. Debrecen polgármestere szerint egy kiemelten fontos beruházás vált a politika játszóterévé.
Mi építünk, ők rombolnak
A baloldalnak fizikai fájdalmat okoz, hogyha Magyarországon valami fejlődik. Annyira bántja őket, hogy minden erejükkel harcolnak ellene. Persze, ezt nem véletlenül teszik. Ez a külföldi megrendelők érdeke.
Komjáthi Imre a kormányt ekézi a debreceni gigaberuházás miatt
Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese, akit jó dolga már országgyűlési képviselőségig, milliós havi fixig vitte, mai ATV-szereplésében fényesen bemutatta, hogy ő is tevékenyen hozzájárult a szocialisták mélyrepüléséhez, egy százalék körüli népszerűségükhöz, ami ugye intenzíven konvergál a megszűnés felé.
Az ország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben
Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy 3 ezer milliárd forint értékben – nyilatkozta a közmédiának Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára.
A Campus lesz az első nagy fesztivál a járvány kitörése óta
Ismét megrendezik a Campus fesztivált a Nagyerdőben, két év után a debreceni lesz az ország első nagy könnyűzenei fesztiválja – jelentették be a szervezők csütörtökön, a Víztorony galériában rendezett sajtótájékoztatón.
Fontos, hogy megerősítsük a magyar tulajdonú vállalkozásokat
A gazdaság eredményes újraindításához, fenntartható növekedéséhez elengedhetetlen a hazai tulajdonú vállalkozások megerősítése; a helyi gazdaságfejlesztési törekvéseket a kormány számtalan eszközzel támogatja – jelentette ki csütörtökön a hat megyét magában foglaló északkelet-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna kormánybiztosa, innovációs és technológiai miniszter Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján.
Megtartják a debreceni Campus Fesztivált
Köszönet azoknak, akik beoltották magukat bármelyik koronavírus elleni védőoltással!
Bővül szeptembertől a Debreceni Egyetem képzési palettája
A légi járművek karbantartásához szükséges gyakorlati ismereteket tanulhatnak szeptembertől a Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Karának járműmérnök alapszakos hallgatói, miután erről együttműködési megállapodást kötött az intézmény az Aeroplex Közép-európai Légijármű Műszaki Központtal – adta hírül honlapján az egyetem.
Befejeződött a nyomozás egy debreceni gyilkosság ügyében
Egy 2020. július 12-én a debreceni Erzsébet utcában történt bántalmazás miatt nyomoztak a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei. Az ügy felderítésében 2021. február 4-én jött a fordulat, amikor a nyomozók azonosítottak egy férfit és egy nőt, akiket kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével.
Orvvadászat miatt ítéltek el egy debreceni férfit
Több állatot is lelőtt a légpuskájával az a férfi, akit most a bíróság 8 hónap börtönre ítélt.