Címke: fekete-gyõr
Az Európai Parlamenthez és az Európai Bizottsághoz fordul egy szlovén újságíró-szervezet, miután Vadai Ágnes DK-s képviselő azzal fenyegette meg a közmédia egyik szerkesztőjét, hogy úgy jár majd, mint a ruandai propagandisták, akik „a végén elnyerték méltó büntetésüket” – írta meg a hirado.hu.
Ráadásul a liberális, Nyugat-orientált párt az Új Magyarország terv címet adta a dokumentumnak, amivel a 2006-os Gyurcsány-programot elevenítik fel – írta meg a Magyar Nemzet.
Vadai Ágnes egyenlőségjelet húz az Orbán-kormány és a ruandai népirtás közé. Fekete-Győr András maga döntene arról, hogy melyik újságírót tiltaná el a munkavégzéstől és melyiket nem. Két eset lényegében egy héten belül. Milyen emberek ezek?
Gyurcsányék bajban vannak. Ez az oltási balhé ugyanis, amit témaként hónapok óta melegen tartanak, nagyon nem jött be.
Nem is Gyurcsány lenne, ha nem tudna belerondítani nemzeti ünnepünkbe. Fölkelt, talán még nem is reggelizett, legfeljebb a szíverősítőt dobta be és kb. hat óra körül máris piszkított.
A vírus tovább terjed, Gyurcsányék pedig hozzák a formájukat.
Szorul a hurok a Gyurcsány-párt nyaka körül, Ferencék szemlátomást bepánikoltak.
A nap legfontosabb hírei, eseményei dióhéjban.
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke sem hazudtolta meg magát, amikor Orbán Viktor mai szigorító intézkedéseit kommentálta Facebook-oldalán. Bejegyzésének azt a címet adta, hogy „A korlátozó intézkedések szükségesek, de megkésettek.” Sőt, azt is kijelenti, hogy a fideszes járványkezelés megbukott.
A román képviselőház ügydöntő házként másodszor is változatlan formában megszavazta a Trianon-törvényt, hiába küldte vissza megfontolásra az államfő, így június 4-e, a trianoni szerződés aláírásának napja ünnepnap lett az országban.