Címke: grúzia
A csütörtök-pénteki uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencián vett részt hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kezdeményezésére a belga, a bolgár, az észt, a luxemburgi és a máltai kormányfővel közösen – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
Az oltóanyagot Magyarország szigorú szabályozása elfogadta, mi pedig ennek alapján úgy döntöttünk, hogy engedélyezhető a Sinopharm a georgiai piacon – mondta Ekaterine Tikaradze Tbilisziben sajtótájékoztatón.
„A keleti partnerség az Európai Unió egyik legfontosabb politikája”
A keleti partnerség az Európai Unió egyik legfontosabb politikája – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tbilisziben hétfőn.
Szükség van a nyugat-balkáni országok európai uniós csatlakozási folyamatainak dinamizálására – hangsúlyozta Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős tagjelöltje az Országgyűlés európai ügyek bizottságának pénteki meghallgatásán.
Nemcsak Németországban lesz ma választás!
Hanem Brazíliában, Grúziában és három magyar településen is.
Ismét elõjöttek a kalózok és eltérítettek egy tartályhajót
Lasa Gagyelija, a panamai felségjelû hajó kapitánya a grúz köztelevíziónak adott szombati interjújában elmondta, hogy kalózok térítették el augusztus 14-ére virradóra a Gabon partjainál eltûnt Pantelena nevû tartályhajót 17 grúziai és két orosz tengerésszel a fedélzetén.
Éhségsztrájkba kezdett a Grúziából importált ukrán ellenzéki politikus
Miheil Szaakasvilit pénteken tartóztatták le, a fogdán azóta éhségsztrájkba kezdett.
Kárpátalján nincs jelen az ukrán állam
Legalábbis ezt gondolja Miheil Szaakasvili, aki korább grúz elnök volt, jelenleg pedig ukrán politikus.
Létezik egy város, ahol még ma is büszkén ejtik ki Sztálin nevét
A világ egyik leghíresebb és legkegyetlenebb diktátora a grúz fõvárostól, Tbiliszitõl másfél órányi autóútra lévõ Gori városában született. Megnéztük, hogyan õrzik Sztálin emlékét a szülõvárosában.