Címke: justin trudeau
Az Egyesült Államok újabb azonosítatlan légi eszközt semmisített meg, ezúttal Kanada felett
Az amerikai légierő – Kanada kérésére – megsemmisített egy azonosítatlan, nagy magasságban közlekedő légi eszközt Kanada északnyugati része felett – közölte a kanadai miniszterelnök szombaton.
Peking szerint a kanadai kormányfő „leereszkedő stílusban” beszélt a kínai elnökkel
Egy kínai külügyi szóvivő azzal vádolta meg csütörtökön a kanadai kormányfőt, hogy az „leereszkedő stílusban” beszélt a kínai elnökkel a húsz legfejlettebb ipari ország (G20) indonéziai csúcstalálkozóján szerdán folytatott kisebb szóváltásuk során.
Kanada megsegítené az európaiakat: demokratikus LNG-t és tiszta hidrogént adnának
Baj volt, hogy jött az orosz gáz. Mostanra az a baj, hogy nem jön elég orosz gáz. Németország azért, hogy télen ne fagyjon meg, már elfogadna bárkitől bármit, bármilyen áron.
A kanadai kormány már a szólásszabadságot is korlátozná
Egy új kanadai jogszabályi előterjesztés lehetővé tenné, hogy bíróság elé állítsák és megbüntessék azokat a polgárokat, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egyszerűen „gyűlöletbeszédet” akarnak közzétenni az interneten.
Lovasrendőröket is bevetnek Kanadában a tüntetők ellen
A kanadai rendőrség keményen fellépett az ottawai Szabadságkonvoj feloszlatása érdekében: pénteken legalább 100 embert tartóztattak le, és lovas rendőrök taposták el a tüntetőket.
Kanadai városvezető: A kanadai zavargások Trump mestertervének részei
Kanadában még mindig tartanak a tüntetések, amik egyre inkább a kormány és elitellenességről szólnak.
Köthet-e paktumot Sorossal Márki-Zay migrációügyben, ahogy a kanadai kormányfő tette?
Hódmezővásárhely polgármestere kanadai mintára telepítené be a migránsokat Magyarországra. De miért épp Kanadát veszi alapul a baloldal legújabb üdvöskéje? Ha kicsit a dolgok mögé nézünk, kiderül, hogy Justin Trudeau kanadai miniszterelnök migrációügyben paktumot kötött többek között Soros György nemzetközi tőzsdespekuláns Nyílt Társadalom Alapítványával.
Talán csak Trudeau tudja, mire gondolt, amikor azt írta: 2SLGBTQQIA+
A kanadai miniszterelnök szavait sokan próbálják megfejteni.
Egy kanadai miniszter „testvéreink”-nek nevezte a tálibokat
Maryam Monsef Iránban született, kanadai–afgán állampolgár, Justin Trudeau kormányának „nőkért és a nemek közötti egyenlőségért” felelős minisztere.
A kanadai kormányfő szankciókat szorgalmaz a tálibok ellen
Justin Trudeau kanadai kormányfő hétfőn szankciókat szorgalmazott az Afganisztánban hatalomra került radikális iszlamista tálibok ellen.