Címke: magyar nemzet
Hornék állhatnak a Szentendrei út lezárása mögött
Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) tanárainak egy része csütörtök reggelre forgalomkorlátozó akciót szervezett a Szentendrei útra. Nem állami fenntartású intézményről van szó: borsos tandíjat kell fizetni a tanulók szüleinek. Az alapítványi gimnáziumként működő intézmény igazgatója pedig nem más, mint Horn György, az egykori SZDSZ-es politikus, Horn Gábor testvére – írja a Magyar Nemzet.
Az Amerikából, az Action for Democracy nevű szervezeten keresztül érkező milliárdos nagyságrendű kampánytámogatások ügyében tiltott pártfinanszírozás gyanúja miatt közérdekű bejelentést tett a fideszes Halász János az Állami Számvevőszéknél. A politikus arra kérte az ÁSZ elnökét, hogy a szervezet vizsgálja ki a történteket, illetve ha szükséges, tegye meg a jogi lépéseket a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalmat, a baloldali pártokat, illetve a Bajnai Gordon volt kormányfő nevével fémjelzett DatAdat-csoportot is érintő ügyben – írja a Magyar Nemzet.
Az infláció jelentősen gyorsulna piaci árak esetében, vagyis akkor, ha nem lenne rezsicsökkentés és nem lennének árstopok – fejtette ki a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője.
Példátlan választási botrány, a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legnagyobb külföldi beavatkozási kísérlete – akár így is minősíthető az az akció, amelynek keretében az Egyesült Államokból majdnem kétmilliárd (vagyis kétezer millió) forinttal támogatták ismeretlenek a magyar baloldalt az idei választási kampány idején – írja a Magyar Nemzet.
Amerikai befolyás Magyarországon 4.
A rendszerváltást követően hazánkban kitapintható amerikai befolyás rétegeit számba vevő cikksorozatunkban eddig bemutattuk, hogy már a kilencvenes évektől kezdve érkeztek a zöldhasúak a balliberális pártokhoz, elsőként a már nem is létező Szabad Demokraták Szövetségéhez. A Magyar Nemzet példákon keresztül érzékeltette, hogy a pénzért cserébe üzleti előnyöket és olykor belpolitikai beleszólást is igényeltek a külföldi körök. Részletesen ismertették a Magyarországon megjelenő, Amerikából pénzelt nem kormányzati szervezetek kiépítését, az úgynevezett NGO-k civil álca alatt végzett politikai tevékenységét. A lap mostani írásában számba vették azokat a jelentősebb alkalmakat, amikor az Egyesült Államok magyarországi követsége is beszállt a magyar belpolitikai küzdelmekbe.
A Magyar Nemzet információi szerint: „Droggal összefüggő bűncselekmények miatt tartóztatták le Márki-Zay Péter szövetségesét, az ismert ellenzéki divattervezőt. Az O1G pólókat áruló, korábban a vidéki embereket is gyalázó baloldali aktivistánál a hírek szerint jelentős mennyiségű kábítószert is találtak.”
A DadAdat és holdudvara mára teljesen átszőtte a külföldről finanszírozott magyarországi baloldalt. A cégcsoportnak számos külföldi vállalkozása van, a bécsiben például az amerikai Demokrata Párt emberei a többségi tulajdonosok. A cégháló működésében részt vesz a Gyurcsány-kormány hátországa, továbbá Bajnai Gordon és egykori titkosszolgálati minisztere is. A vállalat adatvédelmi aggályokat is felvető választási machinációi miatt a magyar hatóságok jelenleg is nyomoznak. A DatAdat nem kizárólag egy hatalomszerzési eszköz, hanem néhányak számára egy jól jövedelmező biznisz is. Az eddig megjelent írások alapján megpróbáltuk összefoglalni, hogy mit lehet tudni a dollárbaloldal vegykonyhájáról – írta meg a Magyar Nemzet.
Milyen kedves tőle.
Horváth József volt titkosszolgálati vezető szerint a nemzetbiztonsági törvény mielőbbi módosítására van szükség, az ország szuverenitásának megőrzése a tét.
Fontos gazdasági területeket vesztett el az eddigi harcokban Ukrajna. Sok más mellett fém- és gázlelőhelyeket, szén-, urán-, arany- és ércbányákat foglaltak el az oroszok. Ha Ukrajna nem szerzi vissza ezeket a területeket, ásványkincs-lelőhelyei kétharmadának, s ezzel a nehéziparának is búcsút mondhat. A drámai ipari, gazdasági, pénzügyi helyzet tovább növelheti az ország kiszolgáltatottságát – írja a Magyar Nemzet.