Címke: mszp
A baloldal oktatási „professzora”, avagy Kunhalmi újabb durva helyesírási hibája
Ismerjük a mondást: „Az elefánt nehezen tanul és könnyen felejt”. Ez az ormányossal szemben elnéző, kedves gondolat nekem – tisztesség ne essék – ma reggel Kunhalmi Ágnessel kapcsolatban jutott eszembe, aki a pedagógusok sztrájkjáról készült napirend előtt felszólalását harangozta be a Facebookon.
Az MSZP pénzt és mandátumot kér vissza Ujhelyitől
Szegény Gurmai milyen szomorú lehetett, mikor megtudta, hogy Ujhelyi távozik...
Az MSZP-ből kilépő Ujhelyi tovább akar áskálódni hazája ellen az Unióban
Ujhelyi István MSZP-ből való kilépése kapcsán kivételesen ne adjuk helyet a világirodalom egyik legjelentősebb alakja, Honoré de Balzac könnyekkel kapcsolatos bölcsességének: „A könny éppoly ragályos, mint a nevetés.”
Kilép az MSZP-ből Ujhelyi István
A szocialista párt és a Párbeszéd európai parlamenti képviselője ezt nyílt levélben jelentette be vasárnap.
Tovább öntözné a hervadozó vörös szegfűt Kunhalmi Ágnes
Az MSZP ugyan csak nyomokban tartalmaz társadalmi támogatottságot, Kunhalmi Ágnes mégse hagyná, hogy a rendszerváltást követően végre megszűnjön a kommunista utódpárt. Megmentésére azonnal be is jelentkezett a társelnöki pozícióért.
Csák-Hiller vita a Tranziton: a mi értékünk isten, család, haza
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Hiller István MSZP-s politikus vitázott a Tranziton a magyar kultúra jövőjéről.
Deutsch úgy helyretette Ujhelyit a Tranziton, hogy öröm volt nézni
Nem unatkoznak Tihanyban.
Kiszelly Zoltán: nincs reális esélye, hogy az MSZP fordítani tudjon a lejtmeneten
Nincs reális esélye, hogy az MSZP a 2024-es európai parlamenti (EP) választásig fordítani tudjon a lejtmeneten: a szocialista pártból túl sok párt szakadt ki, mindeközben karakter nélküli vezetőket választottak maguknak, és a szavazóbázisukat sem sikerült megújítani – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója a Magyar Nemzetnek.
Az egy százalékos MSZP, a disznók és a tisztesség
Ha én MSZP-s volnék és elém kerülne a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése, ahol a szocialista párt egy százaléknyi népszerűséget tudhat magáénak, akkor először is sírva fakadnék, aztán nagyon elgondolkodnék a hogyan továbbon.