Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Címke: mta

Újabb eljárás a Korrupciókutató Központ miatt, az Akadémiát perli a Közbeszerzési Hatóság

A Soroshoz is köthető, az Európai Bizottság által is figyelembe vett kutatásokat készítő szervezet egyik tanulmányáról bíróság mondta ki, hogy manipulált adatokból készült. A Központ vezetője a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, így elvileg vonatkozik rá a tudományetikai kódex, s miután az MTA elnöksége nem indított eljárást, a Közbeszerzési Hatóság a bírósághoz fordult. Ismét – írja a Mandiner.

Az MTA kutatóorvosai a koronavírus elleni oltás beadása mellett állnak

A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya az MTA honlapján tette közzé felhívását, amelyben a lakosságot arra biztatja, hogy éljenek a koronavírus elleni oltóanyaggal, hiszen a vakcina biztonságos.

MTA-elnök: az Akadémia politikamentesen működik

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia frissen megválasztott elnöke szerint a rendszerváltás óta az Akadémia – és nem annak tagjai – politikamentesen működik.

Éles verseny után: Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke

Éles verseny után: Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 193., tisztújító közgyűlése hétfő este megkezdődött és kedden este lezárult 24 órás szavazásán Freund Tamás akadémikust választotta meg az MTA új elnökévé – közölte az Akadémia kedden az MTI-vel.

Nőnapi konferenciát tartottak a fiatal családosok

„Női erő – a nők ereje és védelme” címmel szervezett konferenciát a Fiatal Családosok klubja.

Át kell értelmeznünk a földi élet fejlődését

Át kell értelmeznünk a földi élet fejlődését

Magyar és brit kutatók munkája nyomán alapjaiban kell átértelmezni a földi élet fejlődését: az ELTE TTK-n dolgozó Szöllősi Gergely vezetésével végzett kutatás bebizonyította, hogy a komplex életformák alapját adó sejtmagvas sejtek egy ma is ismert élőlénycsoport őseiből fejlődtek ki. Az eredmény hatással lehet arra is, hogy milyen reményekkel vághatnak a kutatók bele a más naprendszerek bolygóin kialakult összetett élet keresésébe – közölte az MTA.

Hatalmas áttörést érhettek el magyar fizikusok

Hatalmas áttörést érhettek el magyar fizikusok

Amennyiben kísérletüket meg tudják ismételni, az nem csak alapjaiban egészíti ki az univerzumról alkotott elképzelésünket, de biztos Nobel-díjat is ér.

Továbbra is létezik az akadémiai kéjbarlang

A Ripost értesülései szerint az „akadémiai kéjbarlangként” ismert szobát a híresztelésekkel ellentétben még mindig nem számolták fel. A szív alakú ágy beszerzésének és szállításának részleteiről is információkat közölt a lap.

Az MTA dolgozói szerint poénból készült a kéjbarlang

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma a közösségi oldalán „gegnek” nevezte a pezsgőfürdővel és szív alakú ággyal ellátott „rekreációs” szoba kialakítását az MTA épületében.

Vissza az oldal tetejére