Címke: pártok
Erősödnek a szankcióellenes pártok Európában
Az orosz–ukrán háború elhúzódása, valamint az ennek árnyékában egyre súlyosbodó energiaválság már a legtöbb európai polgárban egzisztenciális félelmeket kelt a tél közeledtével. Az infláció Európa-szerte 30–40 éves rekordokat dönt meg, ami alól az olyan nyugati országok sem jelentenek kivételt, mint az Egyesült Királyság, Hollandia vagy Németország. A konfliktushoz földrajzilag közel eső régiókban, tehát Közép-és Kelet Európában 20 százalékot meghaladó áremelkedés tapasztalható, míg a Baltikumban – amely térség egyébként az euróövezet tagja – az infláció mértéke a 25 százalékot is eléri lassan. Az Európában kibontakozó megélhetési válság következtében pedig nem meglepő, hogy az uniós tagállamokat lassan szinte biztosan recesszióba taszító szankciópolitikával szemben egyre több párt fogalmaz meg kritikát, amiből politikai tőkét is képesek kovácsolni.
Varga Judit: Egyértelművé vált, hogy az ellenzék soraiban ki az úr a háznál
Az igazságügyi miniszter szerint egyértelművé vált, hogy az ellenzéki szivárványkoalíciónak egyszemélyben Gyurcsány a forgatókönyvírója, a rendezője és a főszereplője is.
„Remélem, a közös teherviseléssel minden párt egyetért!”
Reményét fejezte ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, hogy a közös teherviseléssel minden párt egyetért.
Csúnyán rácáfoltak az elemzőkre a voksolók Szlovákiában
Szinte egyetlen párt várható választási eredményét sem sikerült eltalálniuk az elemzőknek a szombati szlovákiai voksolás előtt, amelyet végül a jobboldali OLaNO nyert, viszont az egymással sokáig csatározó magyar pártok kiszorultak a törvényhozásból.
A Fidesz–KDNP az ellenzéki moslékkoalícióval szemben is vezet
A Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készült reprezentatív közvélemény-kutatása szerint legalább is ez a helyzet.
Óriási győzelmet aratott a Fidesz-KDNP
Kijöttek az európai parlamenti (EP-) választás hivatalos adatai.
Akikre érdemes lesz odafigyelni az EP-választások után
Az európai parlamenti (EP) választásokról szóló sorozatunk utolsó előtti részében arról lesz szó, hogy mely politikusok és pártok lehetnek az Európai Unió (EU) meghatározó szereplői 2019 és 2024 között.
Itt vannak a bejutási küszöbök az Európai Parlamentbe
Tagállamonként más és más.
Pártot váltott a magyarellenes kijelentéseirõl elhíresült Mihai Tudose
Kilépett a román Szociáldemokrata Pártból (PSD) Mihai Tudose volt román kormányfõ, aki Victor Ponta korábbi miniszterelnök pártjához, a Pro Romániához csatlakozik.
























































































