Címke: portugália
Ma is el kell foglalniuk a Nagykörutat a magyar szurkolóknak!
Jöhet a buli folytatása.
Bogdán Ádám és Szalai Attila is bízik a sikeres rajtban
A kapus Bogdán Ádám, illetve a védő Szalai Attila is úgy fogalmazott, már a portugálok elleni nyitómeccsen meg akarják mutatni, mire lesznek képesek a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.
Európa számos országában még kötelező a szabadtéri maszkviselés
Magyarország a sikeres oltási programnak köszönhetően megelőzi az uniós országok többségét az élet újraindításában. Míg hazánkban a lakosság 50 százalékának beoltása után eltörölhettük a járványügyi szabályok jelentős részét, addig számos európai országban továbbra is komoly korlátozások vannak érvényben.
Portugália beenged turistákat az alacsony fertőzöttségi rátájú országokból
Portugáliába beengedik a turistákat azokból az európai uniós országokból, ahol már alacsony a fertőzöttségi ráta, de a beutazóknak negatív koronavírustesztet kell majd felmutatni – jelentette be szombaton a portugál belügyminisztérium.
Portóban rendezik meg a Bajnokok Ligáját
Isztambul helyett Portóban kerül sor a Bajnokok Ligája fináléjára, amelyben a Chelsea és a Manchester City találkozik május 29-én – jelentette be az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).
A szociális kihívásokra Magyarország számára a munka, a család és az innováció a megoldás
Az Európai Unió előtt álló szociális kihívásokra Magyarország számára a munka, a család és az innováció a megoldás – jelentette ki Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a portugáliai Portóban.
Átadták Portugáliában a világ leghosszabb gyalogos-függőhídját
Az Arouca város közelében lévő, 516 méter hosszú, ezért az Arouca 516 névre keresztelt híd az Aguieiras vízesést és a Paiva-szurdokot köti össze.
Varga Judit: A magyar érdekek képviselete a Covid-helyzet ellenére sem állhat meg
Portugáliában folytatott tárgyalásokat Varga Judit igazságügyi miniszter abból az alkalomból, hogy az idei első fél évben Portugália látja el az Európai Unió soros elnöki tisztét.
Ismét lazítanak a korlátozásokon Portugália egyes régióiban
A könnyítések a jövő héten lépnek életbe.
Bíróság elé állítják José Sócrates volt portugál kormányfőt
Pénzmosás és okirathamisítás miatt pert indítanak José Sócrates korábbi portugál kormányfő ellen – számolt be róla szombaton a portugál média.