Címke: szuverenitás
Szijjártó: a csempészek és a terroristák húznak hasznot abból, hogy Brüsszel ösztönzi a migrációt
A külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ közgyűlésén szólalt fel.
Már a kezdetektől a föderalizmus és a szuverenitás szembenállása jellemzi az uniót
Az Európai Unió múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó projekt keretében ezúttal az „alapító atyák” szellemiségét járta körül legfrissebb elemzésében az Alapjogokért Központ.
Alapjogokért Központ: átfogó támadást indítottak uniós szervek a magyar szuverenitás ellen
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Európai Unió Bírósága elé viszi a migrációval összefüggő magyar jogszabályok szigorítása, az ún. „Stop, Soros!” törvénycsomag miatt indított kötelezettségszegési eljárást. Az Alapjogokért Központ álláspontja szerint mindez nyílt támadást jelent Magyarország szuverenitásával szemben.
Elérkezett a tettek ideje: pusztító acélszörnyekkel erősít hazánk
A haza minden előtt. 2. rész.
Szájer: a kelet-európai országoknak különösen fontos a nemzet fogalma
A kelet-európai országok számára azért különösen fontos a nemzet fogalma, mert valahányszor a térség felszabadult, ahhoz mindig a nemzet adta a kereteket – mondta hétfőn Londonban Szájer József.
Sorosék ki akarják iktatni Babist a politikából
Hatalmas nyomást helyez a Soros-hálózat és Brüsszel Andrej Babis cseh miniszterelnök bevándorlásellenes kormányára.
Gulyás: Webernek nincs meg a többsége
Az EU következő öt évét elsősorban nem stratégiai dokumentumok határozzák majd meg, ezért különös súllyal esik latba, hogy ki lesz az Európai Bizottság elnöke – jelentette ki Gulyás Gergely.
Ezt üzenik a magyarok Brüsszelnek
A magyar kormány javaslata szerint az Európai Unió új, öt évre szóló stratégiai menetrendjének tartalmaznia kell a nemzeti hatáskörök megőrzését a migráció ügyében, a szuverenitás tiszteletben tartását és a keresztény kultúra védelmét – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.