Címke: verseny
Míg a balliberális sajtó berkein belül hetente egymásnak osztogatják a díjakat, addig a jobboldalon baráti versengéssel mérjük össze erőinket. Ez a Publik Ligája.
A Huawei nem hajlandó elengedni az Androidot
A Huawei saját fejlesztésű mobil operációs rendszere, a Hongmeng nem okostelefonok, hanem mobilhálózatra kapcsolt ipari és lakossági berendezések számára készül – jelentette ki a Huawei Technologies igazgatótanácsának tagja, első alelnöke Catherine Chen, hangsúlyozva, hogy cége továbbra is az Android operációs rendszert használja majd okostelefonjai rendszerszoftvereként.
Ők húszan vágnak neki a Publik Ligájának
Nagy nevek mérkőznek meg a véleményvezérek trófeájáért.
Magyar joghallgatók lettek a világ legjobbjai
A joghallgatók tekintélyes Jessup nemzetközi versenyében ért el elsõ helyezést szombaton a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) joghallgatóinak csapata.
Orbán: Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le a versenyhátrányát
Elkezdõdött az EuroSkills 2018, a szakmák Európa-bajnoksága Budapesten.
Látványos rajttal indult Ötvös Csöpi kedvenc versenye
Elrajtolt az 50. Kékszalag Erste Nagydíj mezõnye csütörtök reggel Balatonfüredrõl.
Ismét kiderült, hogy a magyar kerekesszékes vívók a legjobbak
Tíz magyar érem született a Montrealban rendezett kerekesszékes vívó világkupán.
Több mint tízszázalékos béremelés lehet a versenyszférában
A várakozásoknál lényegesen magasabb, átlagosan 12-13 százalékos keresetemelés lesz idén a versenyszférában, a bértárgyalások a legtöbb helyen már lezárultak.
Az ELTE hallgatói mindenkit legyõztek
Az ELTE fiatal jogászai elsõ helyet értek el a Washingtonban megrendezett Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyen az összevont felperesi és alperesi beadványok kategóriában.