Jair Netanjahu: A „sorosozás” nem antiszemitizmus
2023.01.26. 17:20
A panelbeszélgetésen szóba került, hogy Magyarországot antiszemitának minősítették a Soros Györgyöt az illegális migrációval kapcsolatba hozó plakátok miatt. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fia erre reagálva fogalmazott úgy, hogy a „sorosozás” nem antiszemitizmus, mert Soros György nagyon komoly károkat okoz „az egyedüli zsidó államnak”. Például azzal, hogy olyan zsidóellenes, anticionista és palesztinpárti NGO-kat finanszíroz, amelyek az izraeli társadalmat belülről bontják meg.
Jair Netanjahu a pénz és média kapcsolatáról rendezett panelbeszélgetésen kifejtette: a nyugati világban, „különösen Izraelben” baloldali médiatúlsúly tapasztalható, miközben például a zsidó állam lakosainak jelentős része konzervatív, így van igény a jobboldali tartalmakra.
Jair Netanjahu saját karrierjének állomásait is megemlítve úgy fogalmazott, hogy a baloldal „nagyon kegyetlen” tud lenni, ha valaki konzervatívként hangoztatja a nézeteit, ugyanis akkor démonizálják.
Hozzátette: stabil alapokon áll a véleménye, amelyet őszintén megosztott olvasóival, hallgatóival, így egyre több követője lett.
Véleménye szerint ugyanakkor a közösségi média sem teljesen demokratikus, mivel kevés tulajdonos kezében vannak a legnagyobb ilyen platformok. Azt mondta, hogy a „legradikálisabb, legőrültebb” baloldali gondolatok – köztük, hogy az országoknak nincs szükségük határokra – mainstream vélekedéssé válnak, miközben a többség által képviselt, ezzel ellentétes gondolatokat szélsőségesnek minősítik.
Álláspontja szerint 2023-ban a bal- és jobboldaliság nem a szocializmusról és a kapitalizmusról szól, hanem sokkal inkább az egyes országokban egymáshoz kapcsolódó globális elitről és a helyi hétköznapi emberekről, munkásokról, akik a saját országuk érdekeit képviselik. „A jobboldal a tényleges demokráciát képviseli.” – hangoztatta Jair Netanjahu.
Kovács István Gergely, a Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, tulajdonosa a többi között arról beszélt, hogy a tömegmédia a globális elitet szolgálja ki, és ebből sokaknak elegük lett. Cégéről szólva kiemelte, hogy saját oktatási rendszerükön keresztül sikerült sokféle tudást egységesíteniük, a diákjaik sikeressé váltak a közösségi média világában – tette hozzá.
A közösségi médiával kapcsolatos legnagyobb problémának nem a jobboldali tartalmak elérésének korlátozását, hanem a jobboldali felhasználók „öncenzúráját” jelölte meg. Ezért segíteni kezdtek ezeknek az embereknek, hogy kifejthessék a véleményüket. Azt mondta, hogy a Facebook magyarországi felhasználóinak többsége jobboldali.
Roland Tichy, a Tichys Einblick online magazin alapítója, újságíró egyebek mellett arról beszélt, hogy orgánuma akkor kezdett sikeres lenni, amikor fellépett az illegális migráció ellen. Mint megjegyezte, a kérdésre nem a bal- vagy jobboldaliság alapján tekint. Van egy olyan globális elit, amely bizonyos kérdésekben állást foglal és olyan döntéseket hoz, amelyek következtében „a társadalom nagyobbik része szenved”. Erre példaként említette, hogy az illegális bevándorlás „tönkretette” a német szociális ellátórendszert.