Rowan Atkinson: A politikai korrektség a középkorba repít vissza bennünket
2021.01.05. 17:45
Rowan Atkinson korábban egy hosszabb beszédében finoman utalt rá, hogy a komédia műfajának alapja a „szólásszabadság” nevű intézmény, amit a jelenlegi trendek szerint nemsokára teljesen kiiktathatnak a közbeszédből az irányt adó politikai erők. Akkor úgy fogalmazott, hogy
az emberiség számára a szólásszabadságnál – aminek része mások megsértésének joga is – talán csak a levegő és az élelem fontosabb”.
Ezzel utalt arra, hogy mi a véleménye az elmúlt hónapok, évek boszorkányüldözéseiről, azonban ennél sokkal messzebb nem ment.
Most azonban a színészikon kikelt magából: a Radio Times magazinnak adott interjújában elmondta, hogy számára hírességek, közszereplők, vagy szimplán csak ismerősök, ismeretlen kommentelők online lejáratása, az úgynevezett „cancel culture” – rajtuk a végletekig kifacsart politikai korrektséget számon kérve – gyakorlatilag a középkori csőcselék lincselésével egyenlő.
A doxxing
A színész arra a „doxxing” nevű gyakorlatra utalt, ami nálunk szerencsére még nem jelent meg. A kifejezés azt takarja, amikor egy csoport baloldali aktivista az interneten kideríti egy-egy konzervatív kommentelő minden adatát (lakcím, rokonok elérhetősége, munkahely), és lényegében az egész életét megpróbálják tönkretenni: írnak a munkáltatójának, hogy „fasisztát” alkalmaz, kamuüzeneteket küldenek a feleségének/férjének a szerető nevében, feljelentik a gyámügynél gyermekbántalmazás miatt, megpróbálják elérni a főbérlőjénél, hogy tegye ki őt az utcára, stb.
Itthon szerencsére ez még nem vált gyakorlattá, de a magyar Antifa már legalább kétszer kezdeményezte, hogy álljon fel egy ilyen doxxingoló hadosztály, legutóbb a magyar Black Lives Matter fórumon.
Angliában ennek már olyan komoly hagyománya van, hogy egyesek egész karrierjüket e tevékenységre építik, közösségi finanszírozásból eltartva magukat:
- a londoni Antifa-figyelő csoport vezetőjének például majdnem mindene odalett egy ilyen akció eredményeként, a lakása elvesztése után el akarta venni tőle a gyermekeit a gyámügy, és csak hosszas perek után, követőinek segítségével talált új munkát és lakhelyet;
- egy másik megrázó videóban egy később öngyilkosságot elkövető férfi könyörgött az életéért egy Twitter-huszárnak, hogy ne tegye tönkre az életét;
- egy híres svéd jobboldali vloggerpártól pedig az összes létező bank megtagadta a bankszámlanyitást, így lényegében számla hiányában nem tudnak pénzhez jutni.
Rowan Atkinsonnak, aki egyébként többek között ezek miatt tudatosan tartja magát távol az online világtól, teljesen igaza van: a történelem ismétli önmagát. Sulla ezt proscriptiónak hívta, az újkorban boszorkányüldözésként ismerték. Nincs új a nap alatt.