Fidelitas: mit várt a dollárbaloldaltól Soros György a pénzéért cserébe?
2022.10.12. 12:05
Illés Boglárka fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a „dollárbaloldal bukott miniszterelnök-jelöltje” az elmúlt hetekben olyat mondott és tett, amire az elmúlt harminc évben nem volt példa.
Amit eddig csak sejtettünk és feltételeztünk, az nyilvánvalóvá vált: a kampányukhoz amerikai pénzeket, egészen pontosan 2 milliárd forintnak megfelelő összeget fogadtak el Soros Györgytől – jelentette ki a kormánypárti politikus.
Azt mondta, ez egy óriási összeg, és azt feltételezik, hogy ebből juthatott mindenkinek. Vajon jutott-e Karácson Gergely főpolgármesternek, akinek a New Yorkban élő tanácsadója, Korányi Dávid Soros György alapítványának, az Action for Democracy-nak oszlopos tagja? – tette fel a kérdést Illés Boglárka, majd megjegyezte: a Karácsony Gergely által meghirdetett 99 Mozgalom sokáig szerepelt az Action for Democracy honlapján, addig „míg le nem lepleződtek”.
A Fidelitas elnöke azt kérdezte, vajon mit kérhetett Soros György, mit várhatott ezekért a pénzekért cserébe. Nem tudhatjuk, mert a dollárbaloldal képviselői ezt még nem árulták el – tette hozzá.
Illés Boglárka azt mondta, azt látják, hogy Soros György szankciópárti, háborúpárti, valamit a baloldal képviselői úgy látják, hogy a szankciók eredményesek. Soros Györgynek egyértelműen nyeresége van ezekből a szankciókból – jegyezte meg.
A sajtótájékoztatóra a Fidelitas aktivistái egy olyan molinóval érkeztek, amelyen Márki-Zay Péter, Dobrev Klára, a DK EP-képviselője, árnyék-miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, volt miniszterelnök, Karácsony Gergely, valamint Soros György volt látható, és az a felirat állt rajta: „2 milliárd forint a dollárbaloldalnak”. Emellett dollárjellel ellátott „pénzeszsákokat” is hoztak magukkal.
Illés Boglárka a sajtótájékoztatót követően a Városháza ügyfélszolgálatán átadott egy 100 dolláros bankjegynek kinéző táblát, amelyen Soros György arcképe és 2 milliárd forint felirat is szerepelt.
A Fidelitas elnöke ezt követően azt mondta: a „szemléltető eszközt” azért hozták, hogy a kérdéseikre választ kapjanak, köztük arra, mit kért Karácsony Gergelytől Soros György ezekért a pénzekért cserébe, és mi az, amit teljesíteni szándékoznak.
(Képek: Fidelitas Facebook oldala)