Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurcsány polgármestere nem regisztrált az oltásra, adatgyűjtésnek tartotta

888.hu

2021.01.29. 13:00

László Imre, Újbuda Gyurcsány-párti polgármestere elismerte, hogy megkapta az oltást, a regisztrációt pedig adatgyűjtésnek tartotta.

A 888.hu számolt be róla elsőként, hogy László Imre az ATV egyik reggeli műsorában azt mondta, „behívták” abba a kórházba, ahol korábban igazgató volt. Az oltási rend szerint eddig csak az egészségügyben dolgozók és az idősotthonok lakói kaphatták meg a vakcinát, az újbudai DK-s polgármester értelemszerűen egyikbe sem tartozik.

A DK-s polgármester az év elején az ATV műsorában arra hivatkozott, hogy a rendelet első körben az egészségügyi diplomával rendelkezők számára teszi lehetővé a védőoltást. Sajtósa az Indexnek meg is szólalt az ügyben.

Mint mondta,

ha tudta volna előre, hogy van egy sorrend, akkor egyértelműen visszamondja, hiszen most nem praktizál orvosként.

Később László azzal védekezett, hogy önkéntesnek jelentkezett egy kórházba, azonban ezt jóval az oltás után tette meg, így amikor megkapta a vakcinát, nem volt jogosult rá.

A baloldal folyamatosan hátráltatja a védekezést, és a vakcinák megbízhatóságát is kétségbe vonja, ennek ellenére egyre több Gyurcsány-koalíció által támogatott baloldali politikusról derül ki, hogy beadatta magának az oltást. Gyöngyös polgármestere, Hiesz György is amint lehetett, beugrott, hogy megkapja a vakcinát.

Érdekesség továbbá, hogy sem Hiesz György, sem László Imre nem regisztrált a vakcinára a hivatalos kormányzati oldalon. Mi több, László tavaly decemberben még

azt magyarázta, hogy adatgyűjtésnek tartja a regisztrációt. Szerinte a szakma nem fogja hagyni, hogy a politika eltérjen a háziorvosok által szükségesnek tartott oltási rendtől.

A Magyar Hírlapnak nyilatkozó Horváth László fideszes parlamenti képviselő a gyöngyösi botrányról szólva elmondta, hogy gyűlnek a tisztázásra váró kérdések, és majd akkor fogunk igazán tisztán látni, ha befejeződik a Bugát Pál Kórházban a belső vizsgálat, s kiderül, ki volt az, aki felhívta a város polgármesterét: ugyan, gondolkodjon egy órát, aztán döntse el, hogy be akarja-e magát oltatni, vagy sem.

Éppen őt hívták – jegyezte meg a politikus –, aki még csak nem is regisztrált.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére