Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Próbált erősnek mutatkozni Kunhalmi, és hazudott egy orbitálisat a szövetségeséről

888.hu

2021.06.29. 14:00

A gyurcsányista párt közleményben cáfolta a szocialisták társelnökének tegnap esti állításait. Pár órával később megérkezett az MSZP válasza, melyben mentegetik Kunhalmit.

 

Ahogy ma már megírtuk, a baloldalon elkezdődött a cicaharc. Vagy a pozícióharc. Vagy csak Gyurcsány Ferenc ügyesen keveri a kártyákat. De meglehet, hogy ezek mind együtt. Kunhalmi Ágnes ugyanis tegnap este bement az ATV stúdiójába, és valami nagyot akart mondani, de végül éppen a szövetségesének mondott Demokratikus Koalíció cáfolta meg egy közleményben.

Azt állította a „szovjet lány”, hogy a DK kisvárdai előválasztási képviselőjelöltje elhagyta a pártját, és az MSZP színeiben indul el a Gyurcsány-show-ban. Mindezt azok után nyilatkozta, hogy a baloldal vezére szemmel láthatóan elkezdte felszámolni korábbi pártját, az MSZP-t. Ezt a szocialisták nehezen viselik, muszáj volt valami nagyot mondania Kunhalmi Ágnesnek, amit a DK-sok most meg is cáfoltak azzal, hogy a szocialisták társelnökét „félretájékoztatták”, így állításából semmi sem igaz.

Bulitka András, a DK Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3. választókerületének országgyűlésiképviselő-jelöltje közleményében megírta, hogy továbbra is a DK jelöltjeként indul el az előválasztáson:

Nagyon meglepődtem azon, hogy átigazolnék az MSZP-be, ilyesmi soha meg sem fordult a fejemben.”

Állítja, hogy nem is fog visszalépni a DK jelöltségétől.

 

Hogy kinek van igaza, nem tisztünk eldönteni, mindenesetre kívülről szemlélve egyre szórakoztatóbb, amit haladóék művelnek mesterkélt összefogásukban.

 


Frissítés: Az MSZP közleményben mentegeti Kunhalmi Ágnest
Miután kijött a DK közleménye, pár óra elteltével megszületett a válasz is, melyben próbálják korrigálni a szocialisa párt társelnökének baklövését.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában Sárosy Zoltánról beszélt, aki korábban DK-s volt és most az MSZP jelöltjeként indul az előválasztáson Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3. számú választókerületében. Reméljük ezzel a félreértelmezési problémát sikerült megnyugtatóan tisztáznunk.
Félelmetes belegondolni, hogy mi lenne Magyarországgal, ha ez a baloldal kapná meg a kormányrudat....
Kunhalmi ezzel talán megmenekült, és talán a jövőben is keblére ölelheti őt gazdája és főnöke, Gyurcsány Ferenc (bár messze van még a nap vége, ebben ne legyünk olyan biztosak..)

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére