Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szorul a hurok Gyurcsány nyaka körül: a Kúria ítéletet hozott a Czeglédy-ügyben

888

2020.06.11. 18:48

Az ítélet szerint mostantól bárki nyugodtan kijelentheti: Czeglédy bűnszervezete több milliárd forintot tüntetett el, kampánypénzt gyártott a DK-nak meg az MSZP-nek, továbbá diákokat és nyugdíjasokat károsított meg – számolt be a Pesti Srácok.

Gyurcsány pártja, a DK azért perelte be korábban Budai Gyula országgyűlési képviselőt, mert az összefüggésbe hozta a pártot a bűnszervezet vezetésével vádolt Czeglédy Csaba üzelmeivel.

Az Origo szerint a DK mellett Czeglédy Csaba volt a személyiségi jogi per másodrendű felperese, ő is egymilliós sérelemdíjat követelt a fideszes politikustól, ám az ítélőtábla a keresetét 90 százalékban elutasította, így csupán százezer forint sérelemdíjjal kell beérnie.

Az ítélőtábla szerint

nem állított valótlanságot Budai Gyula azzal, hogy Czeglédy Csaba egy olyan bűnszervezetet irányított, amely több milliárd forintot tüntetett el, és kampánypénzt gyártott az MSZP-nek és a DK-nak.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére