Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Törvényalkotás: ha életet védsz, Vásárhelyi Mária ellensége leszel!

Horváth K. József

2020.03.22. 14:10

 

Vásárhelyi Mária barátai, Gyurcsány Ferenc és a szintén fővárosi cég igazgatóságába ejtőernyőztetett egykori DK-s államtitkár, Kolber István társaságában Fotó: MTI / Kovács Tamás

Vásárhelyi Mária Facebook-bejegyzéséből idézek.

Emlékezetfrissítésül róla itt csak annyit, hogy ő az, aki szociológusként írásaiban rendre a kormánnyal szembeni csökönyös gyűlöletéről tesz tanúbizonyságot. S az is ő, akit az új fővárosi rezsim hivatalba lépése után nem sokkal a József Attila Színház Nonprofit Kft. felügyelő bizottsági elnöki székébe röpített fel. Épp úgy, mint a takarékossági okokból a nyugdíjasok láb alól való eltételével a kormány rovására viccelődő, „nagyon tréfás” bukott kvízmestert, a DK-s Vágó Istvánt, aki a BKV-leányvállalat Vasúti Járműjavító Kft. fb-jébe kapott bársonyszéket. Egyik sem ért ahhoz, amit most csináltatnak vele, de a kormány gyalázását valahogy meg kell hálálni/fizetni. Még akkor is, ha ezzel a vírus terjedését erősítik s nem az emberéletek pártjára állnak.

Na, akkor lássuk Vásárhelyi Mária sivalkodását a parlamentben várhatóan kedden szavazásra kerülő törvényről.

Elöljáróban leszögezi: „Azt az ellenzéki pártot ill. politikust, aki megszavazza a rendkívüli felhatalmazási törvényt, a szavazás pillanatától politikai ellenségemnek tekintem. És persze a demokratikus jogállam ellenségének is.” Az okokról: „Ez a kormány az elmúlt 10 évben rendkívüli felhatalmazás nélkül is úgy viselkedett, mintha teljhatalommal ruházta volna fel a lakosság. Visszaélve az álkétharmados parlamenti súlyával romba döntötte a demokratikus intézményrendszert.”

Ugye, nem kétséges, közönséges álhírterjesztésről van szó. Hiszen a kétharmad az háromszor kétharmad, nem álkétharmad. Ergo nemhogy romba döntötte a kormány a demokráciát, hanem nagyon is megerősítette. Ekkora társadalmi legitimitása korábban egyetlen hivatalban lévő politikai erőnek sem volt.

Aztán: „Semmiféle szükség nincs a rendkívüli felhatalmazásra. Lélegeztető- gépekre, orvosokra és ápolókra, szájmaszkra, fertőtlenítőre és ésszerű, felelős, empatikus kormányzásra van szükség.” Mindez meg is van. Nemcsak a magyarok 87 százaléka, de a rólunk sok jót ritkán mondó román szomszédaink s más nemzetközi fórumok is elismeréssel hódolnak Orbán Viktor életvédő intézkedési előtt.

És még nincs vége. „A rendkívüli felhatalmazás törvénysértések sorára jogosítja fel a kormányt, beleértve a nyilvánosság további korlátozását, a véleményszabadság felszámolását, a kritikus vélemények hangoztatóival szembeni hatósági fellépést, a rendelkezésekre álló források teljesen kontrollálatlan felhasználását, a gazdasági életbe történő önkényes, önérdekű beavatkozást. (…) Aki tehát megszavazza ezt, az a diktatúra törvény általi szentesítésére szavaz. És az minden demokrata ellensége!”

Csak nem attól fél Vásárhelyi, hogy efféle álhírterjesztésnek a törvény keddi elfogadása után komoly büntetőjogi következményei lehetnek?

A mi Máriánk érvelése annyira valótlan és szélsőséges, hogy cáfolatára fölösleges energiát pazarolni. Helyette idemásolom azt a kommentet, amelyet a bejegyzése után nekem elsőre feldobott a Facebook.

„Ponert Rajmund: Hát anyukám, neked rohadt fölösleges volt iskolába járnod, mert hülyébb lettél, mint születéskor voltál.”

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére