Újra házkutatást tartottak a Bajnai-féle DatAdatnál
2022.10.21. 10:00
A cég egyelőre nem reagált megkeresésünkre az új információkkal kapcsolatban. Szintén a DatAdathoz köthető hír, hogy tegnap Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő feljelentéskiegészítést tett az ellenzéknek juttatott amerikai pénzek és a DatAdat-botrány legújabb fejleményeivel összefüggésben.
A héten újabb házkutatást tartott az Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a DatAdat Professional Kft. ügyében zajló nyomozás során – értesült lapunk.
Mint ismert, a Bajnai Gordon volt baloldali miniszterelnökhöz, és egykori titkosszolgálati miniszteréhez, Ficsor Ádámhoz köthető cég az adóhatóság gyanúja szerint 2020-ban illegális módon csökkenthette fizetendő adóját, és bevallásában valótlan tartalmú nyilatkozatot téve a költségvetésnek vagyoni hátrányt okozhatott.
Elsőként a Magyar Nemzet írta meg, hogy a költségvetési csalás gyanúja miatt folyó nyomozás során a NAV szeptember 27-én már házkutatást tartott, ám lapunknak erre vonatkozó információit a DatAdat cáfolni igyekezett, és hazugsággal vádolta meg a hírt közlő sajtótermékeket.
Az adóhatóság ugyanakkor nem sokkal később közleményt adott ki, amiben tudatták, hogy valóban történt házkutatás. Mint írták, a nyomozók megpróbálták lefoglalni a társaság könyvelési iratait, de a cég jogszabálysértő működése miatt ez nem sikerült. A DatAdat ugyanis – a törvényi előírásokat megszegve – nem a bejegyzett székhelyén működött.
A társaság vezetői telefonon sem voltak hajlandók megmondani a társaság tényleges működési helyét. Az iratokat a NAV a DatAdat könyvelőjénél sem tudta megtekinteni, mert a megadott címen nem is volt könyvelőiroda. Végül a szükséges iratok jelentős részét a könyvelést végző egyéni vállalkozó be nem jelentett irodájából sikerült lefoglalnia a nyomozóknak – közölte az adóhatóság.
Lapunk megkereste a DatAdatot, hogy megerősítik-e információnkat, miszerint ismét házkutatás volt a céggel összefüggő ügyben. A Bajnai Gordonhoz köthető vállalat azonban cikkünk megjelenéséig nem válaszolt kérdéseinkre.
Szintén a DatAdat-ügyhöz kapcsolódó friss hír, hogy tegnap feljelentéskiegészítést tett a NAV-nál Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő az ellenzéknek juttatott amerikai pénzek és a DatAdat-botrány legújabb fejleményeivel összefüggésben – írja a Magyar Nemzet.