Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

„Az első világcsúcs már megszületett”

888.hu

2022.06.18. 19:30

„Az első világcsúcs már megszületett, a szárazföldön” – mondta Novák Katalin köztársasági elnök beszédében, amellyel szombat este a Duna Arénában hivatalosan megnyitotta a 19. FINA vizes világbajnokságot.

 

Novák Katalin arról beszélt, hogy mivel a szervezőknek mindössze négy hónapjuk volt felkészülni a világbajnokságra, ezért ez világcsúcsnak számít.

Bízom benne, hogy sok ilyen világcsúcs születik majd, reményeim szerint magyar sportolóktól, akiknek ezúton is szeretnénk kifejezni a magyar emberek biztatását.”

– mondta a köztársasági elnök, aki egyúttal köszönetet mondott a sportolóknak, akiknek rendkívül nehéz lehetett a felkészülés, hiszen a koronavírus-járvány miatt korábban még azt sem lehetett tudni, lesz-e világbajnokság, s ha igen, akkor mikor.

 

MTI/Kovács Tamás

 

Novák Katalin arról is beszélt, reméli, Magyarország – amely először 2017-ben rendezett vizes világbajnokságot – hasonló időközönként újra házigazda lehet majd, hiszen 2024-ben például a rövidpályás vb otthona lesz.

 

MTI/Illyés Tibor

 

A rendkívül látványos megnyitón – melyen minden nézőnek egy villogó karpántot adtak ajándékba, amelyek csodálatos látványt nyújtottak, amikor a Duna Arénában kialudtak a fények – a legemelkedettebb pillanatot a magyar nemzeti himnusz jelentette.

 

MTI/Illyés Tibor

 

Erkel Ferenc dallamaira a kivetítőn a vizes sportok magyar olimpiai bajnokai tűntek fel, köztük a napra pontosan két évvel ezelőtt elhunyt vízilabdázó, Benedek Tibor is.

 

MTI/Kovács Tamás

 

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére