Halálra röhögték magukat Alan Shearerék a németek búcsúján
2022.12.02. 19:20
Nem túl szórakoztató olvasmánnyal lepte meg a szurkolókat a Bild. Mármint a németeket, hiszen a más nemzetbeliek azért nem hullattak krokodilkönnyeket, mert Hansi Flick csapata Japán és Spanyolország mögött a csoport harmadik helyén végzett. A lap tudósítása szerint alig több mint tíz perccel a lefújás után „halotti csend” honolt az öltözőben, a játékosoknak fogalma sem volt mit mondhatnának, némán öltöztek és csomagoltak. Jonas Hofmann „keserű pillanatot” említett, Jamal Musiala szerint „nagyon szomorúak vagyunk, nyomasztó a hangulat.” Flick szövetségi kapitány elismerte, hogy a saját maguknak köszönhetik a kiesést, de néhány játékosa támogatja, és bízik benne, hogy marad a posztján.
A meccs emberének választott Kai Havertzről készült „ünnepi” fotó pedig sokkal inkább egy családja elvesztése miatt szomorkodó ember képére emlékeztet, mintsem egy boldog játékoséra. A középpályás úgy véli, csak önmagukat okolhatják, hiszen a Japán elleni vereség pecsételte meg a sorsukat.
„Magunkba kell néznünk.” – mondta Havertz a meccs után. „Elég esélyünk volt a győzelemre Japán és Spanyolország ellen is.”
Mindenesetre egy katari tévécsatorna nem rejtette véka alá a németek kiesése felett érzet örömöt, és több műsorvezető is befogta a száját (csakúgy, mint a németek a Japán elleni meccs előtt), és búcsút intett Hansi Flickéknek. Az angol legendák sem szomorkodtak, Alan Shearer, a Premiership legjobb góllövője a volt válogatott labdarúgó, Gary Lineker társaságában a térdét csapkodta Micah Richards kommentátorral egyetemben a német kiesés hatására.
Germany are out of the #FIFAWorldCup in the group stage!! pic.twitter.com/h3bFEYn1Pw
— Alan Shearer (@alanshearer) December 1, 2022
Belgiumban a korai búcsú ellenére is tüzesen ünnepeltek. Mármint a marokkói bevándorlók, hiszen az ő csapatuk továbblépett. Brüsszel utcáin – csakúgy, mint a vasárnapi Belgium-Marokkó mérkőzés után – ismét magukról megfeledkezett „szurkolók” tomboltak, gyújtogattak és dobálták a járműveket, ünnepelték, hogy Marokkó megverte Kanadát, míg a számukra munkát és otthont biztosító ország csapata kiesett.
