Lotfi Begi a 888-nak: Rosszabbul érezném magam a Ferencváros nélkül
2022.09.15. 11:20
A producert nem csupán a Fradi, de a zene szeretete is összefűzi Kubatov Gáborral, a klub elnökével. Nem csoda, hogy meccsnapokon és azok mellett sokat beszélgettek egy Fradi-lemezről. Annál is inkább, mert a zöld-fehérek közeli és távolabbi múltjában is fel-felbukkant egy-egy népszerű művész által elénekelt dal.
„Nehezebb volt összehozni az albumot, mint eleinte gondoltam.” – árulta el honlapunknak Lotfi Begi.
„Adott a Ferencváros, a klub közössége, többé-kevésbé az ő ízlésüket, igényeit is igyekeztük kiszolgálni. Ez most nem csak rólam szól, ügyelni kellett a háttér, a táborunk, a fradizmus elvárásaira is. S azt hiszem, minden szempontból sikerült megfelelni ezeknek.”
Mi kerülhetne a klub által elfoglalt helyre a szívében, lelkében, illetve, ha nem a foci, akkor melyik sportág lenne a kedvence?
Az biztos, hogy rosszabbul érezném magam a Ferencváros nélkül, de nem akarom megkerülni a kérdést. A Fradi helyét talán az AS Roma foglalhatná el, mert annak a csapatnak is régi híve vagyok. Ha az időm engedi, kimegyek néhány AS Roma meccsre. S ugyan az olasz csapat hazai szurkolói klubja felkért, hogy csatlakozzak, ami persze megtiszteltetés, de egyelőre nem éltem a lehetőséggel. A másik sportág a vízilabda. Annak idején a póló révén kezdődött a Fradival való együttműködésem. Némi túlzással élve, szenzációs hír volt hét-nyolc évvel ezelőtt, amikor a Fradi pólócsapata „leigazolt”, a meccseken sokat zenéltem, így kezdődött, s most ezzel az albummal folytatódik a közös munka.
Mi fogta meg 13 éves korában a Fradiban? Hogyan kezdődött a majd' harminc éve tartó szerelem?
Már az első pillanatban éreztem azt a különleges, utánozhatatlan érzést, amely megragadja az ember lelkét. A bőrödön is érzed az elképesztő hangulatot, a hihetetlen energiát, amely szinte az első pillanatban az arcodba ömlik. Amelyet talán azzal a szóval lehet kifejezni, hogy fradizmus, amely több a szurkolásnál, a csapat biztatásánál. Ez a hangulat mostanában újra és újra visszaköszön, talán még jobban is, mint régebben. S persze örülök, hogy egyre több kisgyerek is átéli azt mostanában, mint amit én átéltem az első Fradi meccsemen. Ráadásul most a nemzetközi porondon is ott vagyunk. Még most is beleborzongok abba az utánozhatatlan érzésbe, amikor a minap tíz emberrel legyőztük az Üllői úton a török Trabzonsport.
A Fradit az utóbbi három-négy évben már a nemzetközi porondon is jegyzik. Kijelenthetjük, hogy kinőtte a hazai bajnokságot?
Negyedik éve már jegyzett csapat a Fradi, de ehhez itthon is helyt kell állni. A legjobban talán azzal mérhető az elmúlt években mutatott teljesítmény, hogy a spanyol vagy éppen angol csapatok igazolnak játékost az Üllői útról. A legfrissebb hír például az, hogy Adama Traoréért bejelentkezett az Everton, és nyilván háttérben nézik. A modern foci erről is szól, jönnek, mennek játékosok, és még pénzt is hoznak a házhoz.
Sokan mégis azért fanyalognak, mert alig van magyar futballista a kezdőcsapatban. Lehetne, illetve kellene ezen változtatni?
A nyolcvanas-kilencvenes éveket, amikor szinte csak magyarok szerepeltek a Fradiban, már nem lehet visszahozni. Tetszik, nem tetszik, ilyen a modern futball. A mienkénél sokkal jobb angol bajnokságban a Liverpoolban vagy a Manchester Cityben és a többi klubnál is csak mutatóban van néhány angol, de ugyanez a helyzet a Barcelonánál, a PSG-nél és általában a topcsapatoknál. A Fradi attól még Fradi marad és lehet szurkolni neki, hogy sok a légiósa. Szóval hajrá Fradi!
A Monaco vendége lesz csütörtök este a labdarúgó Európa-liga főtáblás küzdelmeit a múlt héten győzelemmel kezdő Ferencváros, amely története során először mérkőzik meg francia riválissal valamelyik kontinentális kupasorozatban. A Monaco-Ferencváros El-főtáblás összecsapás 18.45 órakor kezdődik csütörtökön, a meccset az M4 Sport élőben közvetíti.