Ma lenne 50 éves a vízilabdázás legendája, Benedek Tibor
2022.07.12. 15:40

Szabadkozva válaszol a 888.hu megkeresésére a legendás játékos hajdani mestere, mondván, csak megismételni tudja azokat a felsőfokú jelzőket, amelyeket Benedek Tiborral kapcsolatban mondtak és mondanak. Persze, ő tényleg olyan játékos volt, akiről csak álmodozni szoktak az edzők.
„S nem csak vízilabda utánpótlásban és a felnőtteknél tevékenykedők szakemberek kívánnak maguknak ilyen tanítványt, de alighanem más sportágakban dolgozók is örömmel vennének ilyen mentalitású, a győzelemért mindent feláldozó fiatalt
– nyilatkozta honlapunknak a régóta a Szolnok szakmai igazgatójaként ténykedő Kovács István. „Egyébként mielőtt az Újpest edzője lettem még egy évig az alig tizenhét éves, a KSI-ből a lila-fehérekhez igazolt Tiborral együtt játszottam, de természetesen már előtte is jól ismerte őt a hazai pólós világ, és biztos vagyok benne, hogy elhivatottságával más sportágban is kimagasló teljesítményre lett volna képes. Élvezet volt vele dolgozni, s nagyon örültem, amikor 2004-ben hazatért Olaszországból és a Domino-Honvéd csapatában újra együtt dolgozhattunk.
Benedek Tibor 1980-ban, nyolc éves korában jegyezte el magát szeretett sportágával, s haláláig a pólóért tevékenykedett. A magyar válogatott szövetségi kapitányaként, majd az UVSE fiataljainak edzéseit irányító szakemberként is olyan ugyanolyan hittel és elszántsággal dolgozott, mint egykor játékosként klubcsapataiban és a válogatottban. 15 éves fia, Mór is követi az atyai példát, egyelőre a KSI-ben bontogatja a szárnyait. S talán korai még kijelenteni, de a hozzáértők szerint nyilvánvaló, hogy sok szempontból örökölte édesapja tehetségét. Valószínűleg a közeli jövőben is erősíti majd egy Benedek a magyar vízilabdázást.