Már nem a harminc évvel ezelőtti, csak a múlt heti vereségért akar revánsot a Fradi – helyszíni riport
2022.07.27. 14:50
Ahhoz képest, hogy az FTC futballistái kétszer annyit érnek az európai játékosbörzén, mint a riváliséi, elég nagy pofont kapott a csapat otthon. Annál is inkább, mert előtte minden Fradi szurkoló arról beszélt, hogy ideje revánsot venni a 30 évvel ezelőtti pozsonyi 4:1-ért és a magyar szurkolók brutális megveréséért. Ebből azonban nem sok valósult meg, az esélytelenebbnek tartott szlovákok nyertek.
„Az előny birtokában talán a Slovan az esélyesebb. Viszont megvannak a játékosaink ahhoz, hogy a magunk javára fordítsuk a párharcot. Ehhez megfelelő mentalitással és tökéletes koncentrációval kell pályára lépni, mert az első meccsen kiderült, mit eredményezhet öt perc kihagyás.”
– nyilatkozta az MTI-nek Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros mestere.
A mester azt is kifejtette, tisztában vannak azzal, milyen légkörben kell pályára lépniük, felfokozott hangulat és telt ház lesz:
„Remélem, mindkét szurkolótábor korrekt módon buzdítja majd a csapatát! Biztos vannak olyanok, akik revánsot akarnak venni, de nem szabad, hogy a régi történet befolyásolja a párharcot.”
– jelentette ki Csercseszov.
Vladimir Weiss, a Slovan vezetőedzője szerint remek ellenfelük van, de nincs bennük félsz, és ezúttal különösen fontos lesz, melyik együttes talál be először, mert ha a FTC, akkor nemcsak matematikailag, de taktikailag is kiegyenlítődik a párharc.
A továbbjutó már biztosan csoportkörös lesz valamelyik európai kupasorozatban, legrosszabb esetben a Konferencia-ligában.
****
Barátságos fogadtatásban van része a 888.hu tudósítójának a nagy mérkőzés napján Pozsonyban. Legalábbis, reggel tízkor a Slovan stadion környékén semmi sem utal arra, hogy este már rendőrök sorfala választja majd el egymástól a harminc évvel ezelőtti eseményekre fátylat borítani képtelen szurkolókat. Azaz, a stadionba bekukkantva látszik, hogy az ellen is nagy erőkkel készül: a pozsonyi ultrák képviselői a meccs előtti élőkép darabjait igazgatják nagy gondossággal a B-közép ülésein.
Az arénától távolabb azonban semmi sem utal az esti, nagy BL-mérkőzésre, és a pozsonyi várban – a magyar országgyűlések hajdani színhelyén – bámészkodó jobbára német és amerikai turisták álmélkodva nézegetik a 2010-ben nagy hirtelen felállított Szvatopluk fejedelem hatalmas, vajmi kevéssé patinás lovas szobrát.
A vár tövében, a Szent Márton dóm szomszédságában lévő Dobreho Pastierához címzett kocsmahivatal pultja mögött álló, angolul kitűnően beszélő Peter azonban már tökéletesen képben van az esti futballeseménnyel kapcsolatban. Annál is inkább, mert jegye van a meccsre, nyolc órakor már ott fog ülni barátaival a lelátón.
„Sajnálom, de mi nyerünk, vagy talán döntetlen lesz, ami jó nekünk.” – kér előre elnézést tőlem és tanult kollégámtól a korcsmáros, a harminc évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatban pedig hozzáteszi, ezúttal békés mederben zajlik majd a mérkőzés.
„Minden tele lesz rendőrrel, ráadásul, a Slovan-stadion környékén nem lehet alkoholt kapni.”
A helyi sajtó is arról ír, hogy szinte már csak formaság a meccs, a Slovan már továbbjutott. A Sport – öt oldalt szentelt a találkozónak – a címlapon hozza: „Három kupamérkőzés, három győzelem”. A pozsonyi Pravda szerint „Rendőri kísérettel szerez ma este értékes skalpot a Slovan.” A legnagyobb példányszámú szlovák napilap, a Sme pedig arra hegyezte ki sztoriját, hogy sok pénz kereshet a Slovan a Ferencváros elleni győzelemmel.
Ezúttal azonban aligha csap össze a két tábor, hiszen a késő délután, ötkor érkező fradistákat vendégszerető pozsonyi egyenruhások várják a pályaudvaron, és állítólag azon nyomban egy elkülönített üres parkolóhelyre kísérik őket, onnan mennek majd a stadionba.
S hogy mi lesz az eredmény? Kissé halovány, de éltető reménysugár, hogy a fogadóirodák nagy része – ha nem is sokkal, de a Fradit tartja esélyesebbnek. Higgyünk nekik?