Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Turi György felfüggeszti alelnöki tevékenységét az úszó szövetségben

MÚSZ

2021.11.11. 19:20

A Magyar Úszó Szövetség mai, kaposvári elnökségi ülésén megtárgyalta a Turi György mesteredző korábbi edzői munkája kapcsán nyilvánosságra került információkat. Mint ismert, a napokban előbb a háromszoros olimpiai ezüstérmes, világbajnok Cseh László, majd nyomában több más úszó is arról beszélt, hogy Turi edzői módszereinek a része volt a bántalmazás, és a lelki terror alkalmazása.

Nem maradhatott csöndben a Magyar Úszó Szövetség a nemrég nagy nyilvánosságot kapott sportolói nyilatkozatokkal kapcsolatban. A bombát a tokiói olimpia után visszavonult Cseh László dobta le azzal a nyilatkozatával, miszerint a Bp. Spartcusban társaival együtt lelki terrorban voltak. Szerinte együttműködő partnernek kellene lennie egy edzőnek, ezért is hagyta ott 2014-ben a mesterét, Turi Györgyöt. Cseh László elmondta, hogy a Szparinál dolgozó szakember a versenyző megtörését tartotta kívánatosnak, mert azzal gondolkodás nélkül azt csinálja, amit az edző mond, csak így lehet a maximális teljesítményt kihozni belőle.

Cseh – sokak által támadott nyilatkozata mögé – hamar felzárkózott Kozma Dominik vb-bronzérmes gyorsúszó, a korábban a Szpariban versenyző Dara Eszter és Kiss Noémi író. A MÚSZ vezető testülete úgy döntött, hogy öttagú bizottságot alakít, amely a közeljövőben meghallgatja az érintetteteket, és jelentést készít a történtekről.

Turi György az ülésen bejelentette, mindenben együttműködik a bizottsággal, és a jelentés elkészültéig önként felfüggeszti tevékenységét, mint a MÚSZ szakmai alelnöke, illetve az edzőbizottság elnöke. A Magyar Úszó Szövetség hamarosan tájékoztatja a közvéleményt a bizottság összetételéről, illetve a bizottság munkájáról.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére