Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A DK kis gömböcként próbálja felfalni a többi baloldali pártot, amiben elég jól is áll

888

2023.02.10. 10:40

Egyebek mellett a törökországi földrengés és annak politikai következményeiről, valamint a baloldal vezetőinek évértékelő beszédeiről volt szó az M1 és a hirado.hu közös hírháttérműsorában, a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban, amelynek vendége volt Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Nagy Attila Tibor politikai elemző.

 

A hirado.hu összegzése felidézte, több magyarországi ellenzéki párt évértékelőt tartott a hétvégén. Mráz Ágoston Sámuel úgy vélte, hogy a DK kis gömböcként próbálja felfalni a többi baloldali pártot, amiben elég jól is áll. Az árnyékkormány eddig nem volt túl sikeres és Gyurcsány Ferenc beszédét „unalmasnak” értékelte a Nézőpont vezetője.

Nagy Attila Tibor erre úgy reagált, hogy „akár botrányba is fulladhat az újabb ellenzéki együttműködés ebben az évben” – derült ki a cikkből, amely szerint az elemző nagyon sok csatára, nyilatkozatra, ellennyilatkozatra, botrányra számít az ellenzéki pártok egymás közötti kapcsolatában.

A hirado.hu arról is írt, hogy Kiszelly Zoltán álláspontja szerint a DK legközelebb nem fog belemenni az előválasztásba, inkább elindulnak egyedül, és azt mondják, hogy aki nem áll mögéjük, az a Fidesszel van. Gyurcsány Ferenc beszédének legfontosabb részeként azt említette, hogy a DK elnöke kétpólusú pártrendszerben kezdett el gondolkodni, amelyben a pártja elfoglalja a baloldalt.

Nagy Attila Tibor szerint Donáth Anna élete addigi legjobb beszédét mondta el, azt viszont megjegyezte, a momentumos politikusnak vigyáznia kell arra, hogy a stílusa ne legyen túl mesterkélt. A politológus úgy vélekedett, a többi pártvezető beszédében nem látta, hogy a Fidesz-szavazókhoz szóltak volna.

A politikai elemző a törökországi földrengéssel kapcsolatban azt mondta: „most van annak jelentősége, hogy egy állam jól működik, hatékonyan vagy sem”. A politológus szerint ilyenkor sokat számít, hogy az állam hogyan tudja megszervezni a mentéseket, valamint azt is, hogy milyen építési szabályokat határoz meg a veszélyes területen. Megjegyezte: ezekkel kapcsolatban a török kormány máris kritikákat kapott, amelyek arról szóltak, hogy előzetesen elmulasztotta megtenni a megfelelő intézkedéseket.

Lánczi Tamás felvetette: Európa és Magyarország számára nem közömbös, hogy a közelgő törökországi választásokon mi fog történni, hiszen az ázsiai ország volt eddig az a „dugó”, amely visszatartotta az öreg kontinensre irányuló óriási méretű menekültáradatot – olvasható a cikkben.

A hirado.hu beszámolója szerint Mráz Ágoston Sámuel ezt azzal egészítette ki, hogy Törökország mindemellett az ukrajnai konfliktust illetően is egy külön utas politikát képviselt, mivel a béke híveként próbál közvetíteni a háborúban álló felek között. Hozzátette: ezért nagyon nagy a tétje a májusi török elnökválasztásnak, aminek a földrengés újra fogja írni a forgatókönyvét.

 

 

MTI

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére