A kockáztatok ellenére is csökkenhet jövőre az államadósság – ítéletet mondott a Költségvetési Tanács
2022.12.27. 16:00
Idén az orosz-ukrán háborúra hivatkozva – és a veszélyhelyzet nyújtotta jogkörével – a kormány nem nyújtotta be a parlamentnek a költségvetés módosítását, azon a gyakorlaton viszont nem változtatott, hogy a KT a készülő jogszabályt ezúttal is véleményezze. Kovács Árpád, a testület elnöke a múlt héten hangsúlyozta a Világgazdaságnak, hogy indokolt a költségvetés újragondolása, mert a makrogazdasági fundamentumok alapjaikban változtak meg az elmúlt fél évben.
A költségvetés tervezetét tavasszal a Pénzügyminisztérium a mainál egy sokkal kedvezőbb makrogazdasági környezetben állította össze, a 4,1 százalékra becsült növekedés, az 5,2 százalékos infláció vagy a 3,5 százalékos GDP-arányos deficitcél akár még teljesíthető is lett volna, ha május–június fordulóján nem romlanak el drasztikusan a kilátások az energiaárak elszállásával egy időben.
Azóta az elemzők szinte egyöntetűen 15 százalék feletti inflációt és 0–1 százalék közötti növekedést jósolnak, tehát alapjaiban változtak meg a kilátások és a költségvetési fundamentumai.