Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az Európai Kutatási Tanács a nyílt társadalom agendáját terjeszti

888

2020.10.21. 14:30

Az Alapjogokért Központ szerint az Európai Kutatási Tanács (EKT) finanszírozási gyakorlatának célja, hogy a nyílt társadalom – így a migráció és a genderlobbi – agendáját a tudományos szférán túl is kiterjessze.

Erről Kovács István stratégiai igazgató és Kovács Attila, a jogi elemző intézet uniós projektvezetője beszélt a szerdai budapesti sajtótájékoztatón, ahol a központ legújabb, A nyílt társadalom ideológiája tudományos köntösben című elemzését ismertették.

Kovács István az ETK létrehozásának előzményit is vázolva közölte: a testület a 2008-as gazdasági válságot követően jött létre, eredetileg azzal a céllal, hogy szakmai kutatások finanszírozásával hozzájáruljon új, innovatív tudomány- és iparágak, továbbá üzletágak létrejöttéhez.

Mint hangsúlyozta, ehhez képest az Európai Unió adófizetőinek forrását felhasználó EKT számos – az eredeti cél szempontjából – „nagyon visszás” projektet támogat. Példaként említette, hogy mintegy egymillió eurós támogatást kapott egy olyan kutatás, amely azt vizsgálja, hogy „mit jelent heteroszexuálisnak lenni”.

A kairói egyetem 1,5 millió eurót kapott egy VI. századi arab költő műveinek tanulmányozására. Egy másik projekt a XI. századtól vizsgálja az iszlám szent iratok európai történetét 10 millió euróból, a zürichi egyetem 2 millióból kutathatja azt, hogy miért terjed populista ideológia Európában, egy jamaikai oktató pedig a közösségi meztelenkedésnek az egészséges testkép kialakulására gyakorolt hatását vizsgálja – sorolta.

Kovács István tájékoztatása szerint az Alapjogokért Központ közérdekű adatigényléssel fordul a tanácshoz annak kiderítésére, hogy „ezek a visszás projektek” miként illeszkednek az ETK eredeti céljai közé.

Úgy fogalmazott, „ezeknek a pénzeknek lenne jobb helye, különösen a koronavírus-járvány sújtotta európai gazdaságban”. Kovács Attila közölte: az EKT euró-tízmilliókkal támogatta a nyílt társadalom eszméjének – köztük a migráció, a jogállamisági kérdések és a genderideológia – terjesztését. Álláspontja szerint a tanács elfogultságát jól mutatja, hogy a támogatott projektek absztraktjaiban mindössze nyolc alkalommal fordul elő a keresztény szó, míg az iszlám tizenötször.

Amikor migrációról és genderkérdésekről van szó ezekben a pályázatokban, az mindig pozitív kontextusban történik.”

Hozzátette, hogy a támogatott vezető kutatók – köztük számos brit – tudományos tevékenységük mellett állandó meghívott szakértői hazájuk fősodorbeli médiájának. Tehát „egy általános politikai ideológiai küzdelemben is részt vesznek”. Kovács Attila kiemelte azt is, hogy számos pályázat esetében EU-n kívüli kutatásokat finanszíroznak. Az EKT forrásaira Magyarországról legsikeresebben a Közép-európai Egyetem (CEU) pályázott – jegyezte meg.

 

MTI

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére