Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kelemen Hunor: Erdélyi igen a nemzetpolitikára

888.hu

2022.04.12. 10:00

Helyesnek tartják az erdélyi, a határon túli magyarok az utóbbi bő évtized nemzetpolitikáját, ezt igazolják vissza a külhoniak szavazatai – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Mint elmondta, Erdélyben huszonnégy százalékkal emelkedett a levélszavazatok száma a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest, nőtt azoknak a száma is, akik a konzulátusokon éltek a szavazati jogukkal, oda kérték a szavazólapot.

 

„Ez azt jelenti, hogy az érdeklődés növekedett a magyarországi megméretéssel kapcsolatban, amit egy jó jelnek tartok. A magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok a szavazatukkal véleményt mondhattak arról, hogy milyen kapcsolatot ápolt és épített a magyar kormány a határon túli közösségekkel.” – fogalmazott az RMDSZ vezetője.

 

Kelemen Hunor szerint a Fidesz–KDNP közel kilencvennégy százalékos külhoni támogatottsága megerősíti azt, hogy az elmúlt bő évtizedben végbement nemzetpolitikai fordulatot, paradigmaváltást a határon túli magyarok helyesnek tartják.

 

„Ezen belül az olyan típusú elemekre gondolok, amelyek nem írhatók le pénzzel: a kettős állampolgárság lehetősége, a szolidaritás, az összetartozás érzése. Ezek inkább az érzelmekhez kötődnek, a szívhez szólnak. Valószínűleg ezt nem értette és ezt nem érti a magyar ellenzék.” – mondta az RMDSZ-elnök.

 

Hozzátette: a kétharmados győzelem fontos, hiszen nehéz időszakban ad nagy legitimitást, amikor egy megváltozott európai és globális politikai környezetben kell dolgoznia a magyar kormánynak.

 

A magyar–román államközi viszony alakulására vonatkozó kérdésünkre Kelemen Hunor úgy vélte, a kétoldalú kapcsolatok dinamikáját befolyásolják a választási kampányok.

 

Ilyenkor a partnerek inkább megvárják a megméretés végét. Az utóbbi időben stagnálás volt a magyar–román viszonyban, de szerintem ebből az állapotból el fogunk mozdulni.”

 

– hangsúlyozta a politikus. Elmondta: jó esélyt lát arra, hogy miután megalakul az új magyar kormány, újabb lendületet lehet adni a kétoldalú kapcsolatoknak.

„Ez általában is mindkét fél számára hasznos, de most különösen az, hiszen a szomszédunkban háború van, és a következő években minden meg fog változni körülöttünk.” – fogalmazott Kelemen Hunor.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére